„Nagyon normális, kedves, segítőkész srác volt” – így látják magyar ellenfelei a meggyilkolt bokszolót

Ahogy a Sportál vasárnap délelőtt már megírta: Bielefeldben a nyílt színen lőtték szitává Besar Nimani korábbi profi bokszolót, akinek több magyar ellenfele is volt. Közülük kettőt kérdeztünk arról, milyen ember volt meggyilkolt sporttársuk.

„Soha nem gondoltam volna, hogy vele ilyen történik, mert egy végetlenül normális, szimpatikus, segítőkész srác volt” – fejezi ki döbbenetét Albert Ferenc, akinek profiként az első külföldi fellépése profiként éppen a Nimani elleni meccse volt.

„Én akkoriban léptem át az amatőrök közül, így hiába nyertem is ellene menetet, nem bírtam végig, ha jól emlékszem, a hatodikra már nem engedett ki az edzőm. Később kértem tőle visszavágót, de az nem jött össze” – eleveníti fel a 2014-es meccset, ami után még tartották is a kapcsolatot.

Számot cseréltünk, és többször beszéltünk is, a Facebookon kölcsönösen gratuláltunk egymásnak, amikor gyerekünk született. Nagyon kedves volt, még azt is felajánlotta, hogy ha Németországban szeretném folytatni, akkor segíteni fog.

Hasonlóan pozitív emlékei vannak a tragikus sorsú sportemberről Micskó Sándornak, aki 2012-ben a 7. menetig bírta ellene egy Európa-bajnoki címmeccsen.

„A ringben kemény srác volt, de nagyon jót bokszoltunk. Egyszer, később még visszavágót is ajánlott, de mivel addigra én befejeztem a pályafutásomat, nemet kellett rá mondanom. Tartottuk azóta is a kapcsolatot, időnkét írtunk egymásnak. Gratulált, amikor látta, hogy sportvállalkozást indítottam, hogy sok tanítványom van, és színvonalasnak tartotta az edzéseimet” – emlékszik vissza a szebb napokra Micskó, akitől megkérdeztem, tudta-e, hogy Nimani veszélyesen élt.

Nem, erről nem hallottam, és valamennyire ismerve őt, csodálkozom is. Ha jól tudom, a testvéreivel egy építkezési vállalkozása volt , illetve alpin technikával épület- és ablakmosásokat vállaltak. Nagyon sajnálom, hogy így kellett végeznie...