Hirdetés

Kilencgólos hátrányból felállva, az utolsó percben szakította meg a Fradi a Brest veretlenségét

Simon Petra hét góllal járult hozzá a Ferencváros győzelméhez (Fotó: MTI)
Simon Petra hét góllal járult hozzá a Ferencváros győzelméhez (Fotó: MTI)
Vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában a Ferencváros kilencgólos hátrányból felállva, két másodperccel a lefújás előtt fordított, így 29–28-as győzelmet aratott a francia Brest ellen.
Hirdetés

Alig egy hét telt el azóta, hogy a fővárosiak 34–31-es vereséget szenvedtek Brest ellen, így vasárnap délután a visszavágón próbáltak revansot venni a francia együttesen. Mi tagadás, a Ferencváros megadta a módját az év utolsó mérkőzésének: már a BL-rangadó előtt volt ok az ünneplésre az Érd Arénában, a találkozó ugyanis a klub történetének 400. nemzetközi kupamérkőzése volt. A zöld-fehérek klasszisa, Klujber Katrin – a jelenlegi keretből egyedüliként – már a 300. meccsen is jelen volt. A magyar kézilabda-válogatott jobbátlövője a mérkőzés előtt kiemelte, az odavágó után a védekezést illetően maradt bennük hiányérzet, ezért az elmúlt edzéseken erre helyezték a hangsúlyt.

Hirdetés

A hazaiak francia klasszisa, Orlane Kanor nemcsak válogatott csapattársai és honfitársaivalm, hanem ikertestvérével, Laura Kanorral is szembetalálta magát. Korábban csak egyszer fordult elő, hogy a testvérpár egymás ellen játszott.

Hatgólos hátránnyal mehettek el a szünetre a hazaiak

Az első ferencvárosi támadásból nem született gól, noha Emily Vogel lövését Floriane André hárította, a harmadik percben Simon Petra állhatott oda a hetesvonalhoz, azonban lövése a léc felett haladt el. Nem sokkal később érkezett is a gyors válasz: a francia válogatott kézilabdázó, Oriane Ondono bombázott Janurik Kinga hálójába. (0–1) A 30 éves dán beálló, Vilde Ingstad szerezte meg a hazaiak első találatát, de egy 3–0-s sorozat után háromgólos előnybe kerültek a franciák. (1–4)

Hirdetés

André bravúros védésein túl, a szerencse sem állt a fővárosiakat mellett: a hetedik perchez közeledve a zöld-fehérek három alkalommal is a lécet találták el. Az ötperces gólcsendet Angela Malestein törte meg, majd a 10. percben Janurik Kinga a lehető legjobbkor mutatott be egy fontos védést. Emily Vogel duplája után Márton Gréta is feliratkozott a góllövőlistára, így Jesper Jensen együttese elkezdte ledolgozni hátrányát. (5–7)

8–12-őt mutatott az eredményjelző, Malestein büntetőjével és Vogel átlövésgóljával immár kettő volt közte, azonban Clarisse Mairot találatával ismét ellépett a Brest. (11–14) Jesper Jensen időkérése ellenére a hazaiaknak nem sikerült kijönnie a hullámvölgyből, a franciák stabil védekezésének és támadójátékának köszönhetően a Ferencváros tartósan nem tudott közelíteni, így hatgólos hátrányban mehetett el a szünetre. (12–18)

A második játékrész sem indult épp szerencsésen: Malestein került a földre, miután Kiara Tshimanga arcon vágta, majd a 36. percre kilenc találatra nőtt a különbség a két együttes között. Simon Petra érvényesített büntetője azonban meghozta a kellő lendületet, s meg is kezdődött a hazaiak gólgyártása: Janurik Kinga bravúros védéseinek, s egy 8–1-es sorozatnak köszönhetően talpra álltak a fővárosiak, a 44. percben már csak kettő volt közte. (22–24)

Hirdetés

Izgalmas végjátéknak néztünk elébe, az utolsó tíz percnek egygólos hátrányban vághatott neki a Magyar Kupa címvédője, majd Simon Petra vezérletével egyenlítettek a zöld-fehérek. (26–26) Másfél perccel a vége előtt a magyar válogatott játékos ellen elkövetett szabálytalanság miatt emberelőnybe került a Ferencváros, az utolsó percben pedig már a győzelemért támadhatott. Klujber Katrin góljával két másodperccel a vége előtt a mérkőzésen először vezetett a magyar együttes.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, B csoport:
FTC-Rail Cargo HungariaBrest Bretagne (francia) 2928 (1218)
Lövések/gólok: 54/29, illetve 45/28
Gólok hétméteresből: 8/5, illetve 4/4
Kiállítások: -, illetve 2 perc