Hirdetés

Gyurka János együttese ellen lép pályára az NB I újonca

A két együttes döntetlent játszott a nyári felkészülési mérkőzésen (Fotó: kozarmislenykezi.hu)
A női kézilabda NB I második fordulójában az újonc Kozármisleny a Szombathely otthonában lép pályára. A találkozó előtt a vendégek tehetséges irányítója, Bréda Luca úgy nyilatkozott, legfőbb céljuk, hogy kijavítsák azokat a technikai hibákat, melyeket az előző bajnoki mérkőzés során vétettek.
Hirdetés

Az NB I-be feljutó Kozármisleny a Szombathelyhez hasonlóan vereséggel indította a 2025-2026-os idényt, utóbbi a Győri Audi ETO KC ellen lépett pályára az első fordulóban. Saját elmondásuk alapján szinte felkészülési meccsként tekintettek a BL-címvédővel vívott párharcra. A két együttes szép közös múltra tekint vissza, hiszen több szezonon keresztül versengett a másodosztályban.

Hirdetés

Felkészülésünk során ugyan találkoztunk a Szombathely csapatával, de messzemenő következtetéseket nem lehet abból a mérkőzésből levonni. Tudjuk, hogy hazai pályán erősek, és magabiztosan játszanak, ezért egy küzdős, nehéz meccsre számítok. Előző bajnoki mérkőzésünkön számos technikai hibát vétettünk, illetve nem voltunk precízek a támadásaink befejezéseiben. Célunk ezeket a hibákat kijavítani, hogy minél nagyobb kihívást jelentsünk a Szombathely csapatának

– idézi a Kozármisleny irányítóját, Bréda Lucát a klubhonlap.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés