Djokovics új motivációja az olimpiai címvédés Los Angelesben

Novak Djokovics aranyérmet szerzett a párizsi ötkarikás játékokon (Kép: Getty)
A tavalyi párizsi olimpián aranyérmes Novak Djokovic a 2028-as, Los Angeles-i nyári játékokon már 41 esztendős lesz, mégis a címvédés az elsődleges motivációja a 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes szerb teniszezőnek – írja az MTI.

„Az egyetlen, ami ebben a pillanatban szakmailag érdekel, az olimpiai bajnoki címem megvédése Los Angelesben” – jelentette ki Djokovic.

És természetesen játszani a szerb válogatottban, illetve a következő Grand Slam-tornákon. Mondjuk utóbbiak nem motiválnak annyira, mint az olimpia.

A világranglistán ötödik helyen álló játékos tavaly az olimpiai döntőben a spanyol Carlos Alcarazt győzte le (7:6, 7:6), így teljessé tette pályafutása eredménysorát, mivel már csak az ötkarikás aranyérem hiányzott a gyűjteményéből. Korábban mind a négy Grand Slam-cím mellett megnyerte a Davis-kupát, az ATP-döntőt és az összes 1000-es versenyt, míg az olimpián 2008-ban Pekingben bronzérmes volt.

Az egyetlen teniszező, aki egyéniben megvédte olimpiai címét az a brit Andy Murray, aki korábban edzője volt Djokovicnak.

EZT MÁR OLVASTA?