Kitalált mérkőzés közvetítésével kezdte pályafutását – Novotny Zoltán 85 esztendős

Novotny Zoltán. Az ikon. A hang. A rádióriporter. Generációjának egyik legnagyobb alakja, aki több száz sportriportert tanított és egyengette a pályáját. Az évtizedek alatt eggyé vált a Magyar Rádióval, és ő maga is egy intézmény lett. Ma ünnepli a 85. születésnapját a legenda, és ki hinné, hogy még őt is zavarba lehet hozni egy olyan ártatlan kérdéssel, hogy melyik volt élete legemlékezetesebb születésnapja.

„Hirtelen bajban vagyok – kezdte válaszát. – Először a kerek évfordulók jutnak eszembe. A legnagyobb meglepetés az ötvenedik szülinapomon ért. Torontóban voltam a sportújságírók nemzetközi kongresszusán május tizenkilencedikén, és amikor az étterembe érkeztem felkelés után, pezsgős reggelivel fogadtak a szervezők. De említhetem a nyolcvanadikat, amikor karanténban volt az egész ország, ennek ellenére sem feledkeztek meg rólam. Az MTVA vezérigazgatója a lakásom előtt látogatott meg, és az akkori sportszerkesztőség tagjai is, illetve Orbán Viktor miniszterelnök úr egy üveg bort küldött ajándékba."

A még mindig aktív rádiós még két szülinapot is felidézett emlékezetéből.

„A legtöbben biztos, hogy a hetvenediken voltak, a Magyar Rádió Márványtermében megannyi kolléga, sportoló, korábbi vezető eljött, közöttük volt Schmitt Pál köztársasági elnök és Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott akkori szövetségi kapitánya is. A legszomorúbb talán négyéves koromban volt. Nagyapám temetése éppen a születésnapomra esett. A ravatal a ház előtt állt, a gyerekeket pedig beterelték a lakásokba. Mély csend volt, mire egyszer csak megszólaltam: És ki fog engem köszönteni?”

Először 1957-ben lépte át a Bródy Sándor utcai porta kapuját, egy osztálytársa invitálására, akinek anyukája ott dolgozott. Azonnal ámulatba ejtette a stúdiók világa.

Öt évvel később már külsős munkatárs lett. Még ma is emlékszik arra az interjúra, amely először hangzott el tőle a Kossuth rádióban. De hogy miért éppen sportriporter lett?

„Édesapám rengeteg labdarúgó-mérkőzésre vitt el gyerekkoromban, hamar megismertem a stadionokat, de az iskolákkal és osztálytársaimmal is szerencsém volt, mint  például Patai Zsigmonddal, aki a magyar röplabda meghatározó alakja lett, akárcsak kézilabdában Dombi Pál."

Azt is elárulta, hogy a legendás Szepesi György hangjára tanult meg úszni.

„A 'negyvennyolcas londoni olimpia alatt a békéscsabai strandon pancsoltam, amikor a hangosbemondóban meghallottam Szepesi hangját. Épp egy döntőt közvetített, olyan beleéléssel adta át az ottani eseményeket, hogy én is együtt úsztam a mezőnnyel, és mire a közvetítés véget ért, már siklottam a vízen."

Tizenhárom olimpián járt, 27 aranyérmet közvetített, az első a sorban a mexikóvárosi volt.

„Közvetíthettem Kozma István‚ Pici birkózó barátom mérkőzéseit is, vele még a gimnáziumi kosárlabdapályákon találkoztam. Vérre menő ütközeteket vívtunk a parketten. Nagyon szerettem akkor is, amikor összevissza dobált a szőnyegen az olimpia alatt, csak hogy tanuljam a sportágat. Túléltem, és aztán számtalan aranyérmet közvetíthettem még."

Áldja a sorsát, hogy az a szurkoló lehetett, aki beszélhet a sportról, sportolókról, úgy, ahogy csak ő tud. Reméljük, még jó sokáig így lesz.