Szabolcs kontra Borsod: nagy a tét a Nyíregyháza és a Kazincbarcika meccsén
A Nyíregyháza a kilencedik kilenc ponttal, a Kazinbarcika tizenegyedik héttel. A képlet egyszerű: ha hazai siker születik, a Spartacus öt ponttal „meglép” az újonctól, vendéggyőzelem esetén viszont a borsodi együttes megelőzi szabolcsi riválisát.
„Azt várom a csapattól, hogy úgy teljesítsen, mint a válogatott szünet előtti három mérkőzésen – beszélt az elvárásairól a nyiregyhazaspartacus.hu oldalon Szabó István, a piros-kékek vezetőedzője, akinek csapata az előző fordulóban 5–1-es vereséget szenvedett az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. – Csúnya kisiklás volt az MTK elleni találkozó, hazai környezetben szeretnénk bizonyítani, hogy több van bennünk. Nem lesz könnyű, mert ez a Kazincbarcika már nem az a csapat, mely feljutott, minőségi játékosokat igazoltak, elég csak Könyvest, Bereczet vagy Meshackot említeni. Nagy tévedésben van, aki azt hiszi, hogy a Kazincbarcika nem fog harcolni az NB I-ben maradásért, több mérkőzésüket láttam személyesen, nem véletlenül győzték le az Újpestet és az MTK-t is. Kemény mérkőzésre számítok, de bízom abban, hogy csapatunk azt az arcát mutatja, mint a válogatott szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen.”
A Nyíregyháza helyzetét nehezíti, hogy – amint arról a klub korrekt módon tájékoztatást adott – sérülés miatt Tóth Balázs, Nagy Dominik, Katona Mátyás és Szlobodan Babics sem bevethető.
A Kolorcity Kazincbarcikánál abban bíznak, hogy a körülmények is arra késztetik a játékosokat, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Legalábbis erre utalnak a vezetőedző szavai.
Egy kiváló hangulatú villanyfényes meccsen léphetünk pályára Nyíregyházán, az ilyen mérkőzések miatt szeretjük leginkább a labdarúgást, így senkit nem kell külön motiválni. Felkészültünk, szeretnénk a saját játékunkkal eredményesek lenni és ponttal vagy pontokkal hazatérni
– fogalmazott Kuttor Attila a kbsc.hu oldalon megjelent, a mérkőzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazó cikkben.
A Kazincbarcikára egyébként a napokban egy újabb idegenbeli túra vár: szerdán a Budapest-bajnokság első osztályában szereplő Kelen SC vendége lesz a Magyar Kupában.