Ökölvívás: címmeccsre készül Lennox Lewis magyar tanítványa

Darányi Zsoltot a korábbi profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, a legendás Lennox Lewis készíti fel a címmeccsére /Fotó: Instagram
Braintree – Az Észak-amerikai Ökölvívó-szövetség (NABA) váltósúlyú övéért léphet szorítóba a Kanadában élő magyar bunyós, Darányi Zsolt, akinek a felkészülését a brit bokszlegenda, Lennox Lewis irányítja. 

Azt egyelőre még nem tudni, ki lesz a 27 éves sportoló ellenfele az egyesült államokbeli Braintree-ben rendezendő, július 16-i gálán.

Darányi 2014-ben debütált be a profik között, az első 15 összecsapását megnyerte. Három évvel ezelőtt családi okok miatt ideiglenesen felhagyott a sporttal, majd 2020 végén visszatért. Tavaly óta dolgozik együtt az olimpiai aranyérmes, korábbi WBC-, WBA-, IBF- és IBO-bajnok Lewisszal, nemrégiben pedig kanadai bajnoki címet szerzett.