Olaszország kilencgólos, őrült meccsen nyert a debreceni éjszakában
)
Önbizalommal telve érkezhetett az olasz labdarúgó-válogatott az Izrael elleni hétfő esti világbajnoki-selejtező mérkőzésre, hiszen a „Squadra Azzurra” pénteken 5–0-val ütötte ki Észtországot a bergamói találkozón.
Az előző két mérkőzését megnyerő Izrael Debrecenben fogadta az olaszokat, és jól meg is lepte a vendégeket. Az 5. percben a VAR még elvett egy gólt a pályaválasztótól, de a 16. percben már meglett a vezetés, Locatelli vette be saját kapuját (1–0). A félidő végén Moise Kean tudott egyenlíteni (1–1), így döntetlennel ment a két csapat szünetre.
Moise Kean és Peretz is duplázni tudott
A második félidőben is jól kezdett Izrael. Solomon nagyon becsapta az olasz védőket, majd adott gólpasszt Peretznek (2–1). De sokáig nem voltak előnyben az izraeliek, az 54. percben ugyanis Kean megszerezte második gólját is (2–2), majd 5 perccel később Politano is betalált (2–3), így az olaszok először vezettek a mérkőzésen.
Aztán csak úgy mint az előző találkozón, Raspadori ezúttal is csereként lépett pályára, és megint gólt szerzett (2–4). Ekkor úgy tűnt meg is pecsételődött Izrael sorsa. De volt még bőven fordulat a találkozón. Bastoni vette be saját kapuját (3–4), majd Peretz tudott duplázni (4–4).
Az izraeliek nagyon közel kerültek a pontszerzéshez, de a 91. percben jött a slusszpoén. Tonali ismét előnyhöz juttatta az olaszokat (4–5), amely végül a győzelmet jelentette az azúrkékek számára.
Olaszország 5–4-re nyert egy igazán fordulatos mérkőzésen, de nagyon meg kellett szenvednie a három pontért. Gennaro Gattusónak még bőven lesz dolga, mert bár jönnek az olasz gólok, de a válogatott nagyon sebezhető a saját kapuja előtt.