Orbán sérülése a vártnál lassabban gyógyul, Gulácsi bevethető
)
A 32 éves magyar válogatott védő ezt a Bildnek adott interjújában mondta el, hozzátéve, hogy combsérülése a vártnál lassabban gyógyul. A lap szerint Orbán ezért a Werder Bremen otthonában sorra kerülő szombati bajnokit még kihagyja, de talán a Stuttgart elleni hazai záró mérkőzésen már ott lehet a gyepen.
A Bild kiemelte, hogy a hátvéd a gárda hétfői tréningjén is csak az edzőteremben erősített, ugyanakkor a 35. születésnapját kedden ünneplő Gulácsi Péter újra teljes értékű munkát végzett. A válogatott kapus agyrázkódás miatt nem állhatott az elmúlt fordulókban Lőw Zsolt vezetőedző rendelkezésére. A lipcsei együttes két fordulóval a vége előtt a hatodik a Bundesligában, a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyen álló Freiburgtól két ponttal van lemaradva.