Öt magyar a főtáblán, Piros hétfőn kezd a székesfehérvári tornán

A selejtezőből senki sem jutott fel, így öt magyar vesz részt a székesfehérvári challenger-tenisztorna jövő heti főtáblás küzdelmeiben, ahol a korábbi top 10-es Dominic Thiem és Richard Gasquet is pályára lép – írja az MTI.

A vasárnap rajtolt kvalifikációban hazai részről Kincses Kolos, Kisantal Botond, Szőke Ádám és Mészáros Patrik volt érdekelt a nemzetközi fedett pályás idény egyetlen salakos challengerversenyén. Közülük csak Mészáros tudott szettet nyerni az első fordulóban, a főtáblához két győzelem kell.

A 75 ezer dollár összdíjazású Kiskút Openen alanyi jogon Piros Zsombor (106.), Valkusz Máté (210.), továbbá szabadkártyával Füle Mátyás (554.), Fajta Péter (660.) és a szeptemberben magyar bajnok Boros Attila (1675.) kapott helyet a főtáblán. Hétfőn Piros és Boros lép pályára, előbbi 13 órától Giovanni Fonióval (270.) csap össze, utóbbi 14.30 körül a szintén olasz Francesco Maestrellivel (243.) találkozik.

Az elitmezőny első kiemeltje az ATP-rangsorban korábban harmadik Thiem, aki 17 tornát nyert, és megverte Novak Djokovicsot, Roger Federert és Rafael Nadalt is. A szervezők Piros Zsombort rangsorolták a második helyen, harmadikként pedig a 37 éves francia Gasquet-t emelték ki, akinek a legjobb helyezése hetedik volt a világranglistán, eddig 602 mérkőzésen győzött ATP-versenyeken, és 16 tornát nyert.

A székesfehérvári challengertornára csak online formában lehet belépőt vásárolni, a helyszínen nincs jegyértékesítés.

MTI