A szakember a Kossuth Rádiónak elmondta, a felkészülésük némileg felborult, hogy szeptemberben a London Lions ellen már selejtezőt kellett játszaniuk, de azt a párharcot végül összeszedett játékkal sikerrel vették, így főtáblára jutottak, ahol négy forduló után veretlenek.
„Csapatként jól funkcionálunk, az eddigi csoportkörös meccsek közül néhányon szerettünk volna nagyobb különbségű győzelmet aratni, de látszott, hogy fáradunk. Főleg a PEAC elleni bajnokin volt szembetűnő, hogy a védekezésünk közel sem volt olyan, mint az Euroligában, de a válogatott szünet előtt még szeretnénk egy győzelmet behúzni” – utalt a szakember a Sepsi elleni El-összecsapásra.
Kiemelte, csapata erejét jól mutatja, hogy a szoros meccseket mind megnyerte, ugyanakkor novemberben és decemberben kemény sorozat vár rájuk, amely során a nemzetközi porondon a legerősebbnek tűnő riválisokkal – köztük a török Fenerbahcéval – találkoznak, és a magyar bajnokságban is azok az ellenfelek következnek – Sopron, Szekszárd, Győr –, akikkel várhatóan harcban lesznek a tavaszi rájátszásban is a minél jobb helyezésekért.
„Jó helyzetben vagyunk, az előző idényben megtapasztaltakból tanultunk. Rengeteg tartalék van még bennünk támadásban és védekezésben, de egységesnek kell maradnunk, mert edzeni nincs sok időnk, a sok utazás és meccs között javarészt csak átmozgató és taktikai gyakorlásaink vannak” – mondta Völgyi, aki bízik abban, hogy a válogatott szünet után, valamint az ünnepek környékén lesz lehetőségük néhány új elemet is gyakorolni.
A szakember szerint a klub két, a nemzeti csapatnál is számításba vett játékosa, Aho Nina és Lelik Réka regenerációjára különös figyelmet kell fordítaniuk, ugyanis ők a következő heteket is végigdolgozzák, mialatt a többiek pihennek.
„Jó helyzetben vagyunk az Euroligában, de ez pillanatok alatt megváltozhat. Értékes győzelmeket szereztünk, bízom abban, hogy Sepsiszentgyörgyön az ötödik sikerünket is megszerezzük. A nyeretlen Sepsi ugyanakkor hazai pályán veszélyes csapat” – tekintett előre Völgyi a közép-európai idő szerint 17.15 órakor kezdődő összecsapásra.