Hirdetés

Otthon is kikaptak a fehérvári hokisok

Alex Petan (balra) és társai peches vereséget szenvedtek csütörtökön, de remélik, szombaton javítanak a Salzburg ellen / Fotó: Fehérvár AV19
Székesfehérvár – Nem kezdődött jól az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (ICEHL) döntője a Hydro Fehérvár AV 19-nek.
Hirdetés

A magyar csapat második mérkőzésén hazai pályán 5-3-ra kikapott csütörtök este a Red Bull Salzburgtól, amely ezzel összesítésben 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Hirdetés

Pedig most is jól játszottak a fináléig először eljutó fehérváriak, de a vendégeknek több szerencséjük volt. A magyar válogatott csatár, Hári János két gólt ütött, de ez kevés volt ezen az estén.

– Olyan szerencsétlen találatot kapni, mint amilyen a Salzburg negyedik gólja volt, borzalmas... Kiélezett mérkőzés volt, szerintem azon ment el a győzelmünk, hogy nem volt meg bennünk a kellő energia a második harmadban, kicsit leültünk. Mindegy, megyünk tovább és megpróbáljuk megnyerni a következő meccset.

A székesfehérváriak vezetőedzője, Kevin Constantine szerint kissé idegesen kezdtek hokisai, de aztán rátaláltak a saját játékukra.

Hirdetés

– Az osztrákok jól védekeznek és támadnak, mindenben jók, sajnos, nincs igazán gyenge pontjuk. A második harmadban már pariban voltunk, és ez reményt adhat a folytatásra. Persze nem tudom, mi lesz szombaton Salzburgban, ha meg tudnám jósolni a meccsek eredményét, akkor Las Vegasban élnék – nyilatkozta az amerikai szakember.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés