Hirdetés

Fiatal debütálók Pakson: „Kicsit még a hideg is kirázott, amikor megtudtam”

Két debütáló Pakson (Fotó: paksifc.hu)
Két debütáló Pakson (Fotó: paksifc.hu)
Bognár Györgyék nemcsak a Martfű elleni továbbjutásnak, hanem három fiatal játékos debütálásának is örülhettek szerdán.
Hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, a címvédő Paks magabiztos játékkal jutott tovább a Magyar Kupa következő fordulójába, Bognár György együttese a Martfű ellen aratott 4–1-es győzelmet.

Hirdetés

A továbbjutáson túl...

Ahogyan arra paksifc.hu emlékeztet, Bognár három olyan játékost is pályára küldött, akik felnőtt tétmérkőzésen még egyszer sem szerepeltek a Paksnál, így Gyetván Márk, Májik Gergő és Éger Zsombor számára végre eljött a „nagy nap”. Előbbi huszonöt, utóbbi tíz percet töltött a pályán.

Nagyszerű érzés volt, kicsit még a hideg is kirázott, amikor megtudtam, hogy beállok. Úgy gondolom, ilyenkor minden percet meg kell ragadni, és ki kell használni minden adódó lehetőséget. Mi, fiatalok, edzőmeccsen már léptünk pályára az első csapatban, de egy tétmérkőzés mindig más. A találkozó nagyon jó hangulatban telt, és összességében nagyon pozitív élmény volt számomra

Hirdetés

– fogalmazott Éger, míg Májik – aki Böde Dánielt váltotta – arról is beszámolt, hogy nem sok időt kapott a melegítésre.

„Nagyon gyorsan történt minden. A beállásom előtt öt perccel még a kispadon ültem, amikor a szakmai stáb elküldött minket melegíteni, majd körülbelül egy perc múlva már szóltak is, hogy menjek. Nagyon jó érzéssel töltött el. Egy tétmeccs mindig más, mint egy edzőmérkőzés. Utóbbin ugyan már én is szerepeltem a felnőttek között, de - ahogy ott is - itt is ugyanúgy kell koncentrálni és küzdeni. A következő célom az, hogy a MOL Magyar Kupa után az élvonalban is bemutatkozhassak” – mondta.