Párja apja is besegít Hosszú Katinka edzésébe, az olimpikon egyre elégedettebb az eredményeivel – fotó
)
A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszónőnek esze ágában sincs visszavonulni, stábjával harmadik hete a spanyolországi Tenerifén edzőtáborozik, és gőzerővel készül a 2022-es világversenyekre.
És mint az egyik fotóról kiderült, újabb "stábtag" van mellette...
)
- Sok mindent lehet olvasni, ami nem igaz! – nyilatkozta Katinka a Hír TV-nek a közelmúltban elterjedt esetleges visszavonulásával kapcsolatban. Segítői segítségével kőkeményen dolgozik, de az edzéseken már nem csak edző-szerelme, Gelencsér Máté – akivel 2019 óta alkotnak egy párt – készíti fel, hanem a képek tanúsága szerint, párja apja, az úszóedző Gelencsér András is segíti a munkáját.
Máté mindössze egy OKJ-s képesítéssel rendelkezik, s korábban semmilyen komoly eredménye nem volt úszóedzőként, ezt sokan a szemükre is vetették. Tény, hogy Hosszú kilenc másodperccel maradt el az egyéni legjobbjától az olimpiai döntőben, s csupán ötödik lett 400 vegyesen, miközben 200 vegyesen hetedikként zárt. Meglehet, talán a csalódást hozó tokiói játékok miatt dönthettek úgy, hogy szükség van további segítőre. Ezzel együtt persze a bizalom töretlen egymás iránt.
– Mátéval teljes köztünk az összhang. Nagyon megnyugtató, hogy nem csak a magánéletben számíthatok rá, hanem a sportban is, hiszen nekem az úszás nem az életem része, hanem az egész életem
– mondta korábban Hosszú.
Bár az edzőtáborok számítanak minden felkészülés legkeményebb részének, ő kifejezetten élvezi ezt az időszakot, vidámnak tűnnek a munkáról készült fotókon, ami az elmúlt hónapok csalódásai után különösen fontos lehet.
)
– Már egész jól esik a terhelés. Én nagyon szeretem ezt az időszakot, szeretek edzőtáborba járni. Az edzés, a teremben elvégzett munka nagyjából ugyanolyan, mint otthon. Ami nagyon más, az a pihenés: közel van a szállodánkhoz az uszoda, nem kell takarítani, az edzésen kívül minden időnket a pihenésnek szentelhetjük. Külön élvezem, amikor csak az úszásra tudok koncentrálni. Motivál, amikor látom, hogy egyre jobbak az időim. Most is megvannak a céljaim, és elégedettséggel tölt el, amikor egyre közelebb kerülök hozzájuk – mondta néhány napja a Sportrádióban.
A tokiói olimpia nem úgy sikerült számára, ahogy szerette volna, azóta nem is vett részt semmilyen versenyen.
– Azok az emberek, akik az ötödik hely után kritizáltak – szerencsére azért ők voltak kevesebben - vagy nem gondolták át, vagy tényleg nem értik, hogy a sportban milyen nehéz ott lenni a topon, és, ha nem jön az eredmény, attól a sportoló még ugyanúgy mindent beleadott – fogalmazott.
Miután szakított amerikai edző-férjével, Shane Tusuppal, Katinka volt trénere, az amerikai Dave Salo vezetésével edzett néhány hétig az Egyesült Államokban. 2018 júliusától már Petrov Árpád irányította a felkészülését. 2019 novemberében a sportoló megvált a trénertől, azóta edzi őt Gelencsér.