Hirdetés

Pat Cortina: „Remélem, hogy megtanultuk a leckét”

Pat Cortina szerint jó leckéket kapott a magyar válogatott
Pat Cortina, a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya elégedett azzal, hogy csapata kétszer is hátrányból állt fel a szombaton befejeződött pozsonyi tornán, amelyet megnyert.
Hirdetés

„A jó dolog az, hogy nem volt könnyű dolgunk. Remélem – és erről az edző stábbal meg kell győződnünk –, hogy megtanultuk a leckét. Nincs könnyű meccs nemzetközi szinten, nem számít, hogy ki az ellenfél” – nyilatkozott Pat Cortina a szövetség honlapján.

Hirdetés

Hozzátette, az emberelőny jól működött az egész tornán, ezzel elégedett. Emellett kiemelte, hogy mindenkinek lehetőséget tudtak adni, mert "a fejlesztés is fontos feladatunk, a jövőnek is dolgozunk".

„Talán még nem mindenben állnak készen, de számukra is jó tapasztalatszerzés volt ez a torna. A felnőttválogatottban más szerepet töltenek még be, mint az U18-asoknál vagy a klubcsapatban, de bátran játszottak, taktikailag intelligensek, érettek. Kellemes meglepetést okoztak” – fogalmazott a fiatal játékosokról.

Hangsúlyozta, a folytatásban a legfontosabb, hogy a játékosok egészségesek és fókuszáltak maradjanak.

„A klubcsapatoknak most következik a szezon legfontosabb része, hiszen lassan kezdődik a playoff minden ligában. Azt kívánjuk a játékosainknak, hogy sikeresek legyen és ugyanúgy hajtsanak, ahogy a válogatottban. Április elején találkozunk legközelebb az edzőtáborban, azt remélem, hogy jó állapotban, felkészülten és egészségesen tudják elkezdeni majd a munkát a lányok” – mondta a kapitány.

Hirdetés

A válogatott az áprilisi divízió I/A-világbajnokságra készül.

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés