Pep Guardiola: „A múltban néha azt éreztem, hogy hiányzik a motiváció”

Pep Guardiola ezúttal nem hiányolta a motivációt
Mint megírtuk, a Manchester City tizenegyesekkel elhódította az Európai Szuperkupát a Sevilla ellen. Lássuk, hogyan értékelte a találkozót az angol csapatot irányító Pep Guardiola!

„Ederson megmentett bennünket többször is. Az Arsenal ellen elveszítettük a tizenegyespárbajt, most azonban nyerni tudtunk. Nem volt egyszerű egy ilyen döntőben játszani, de Cole Palmer nagyszerűen teljesített” – kezdte értékelését Pep Guardiola.

„Talán nem volt tökéletes Juszef en-Nesziri befejezése, de azok voltak a legrosszabb pillanatok. A második félidő első néhány perce után megtaláltuk a saját játékunkat, és jobban irányítottuk a meccset. Később betaláltunk, és úgy éreztem, hogy mi álltunk közelebb a második gólhoz.”

„A Sevillának kivételes játékosai vannak, remek kapusa és válogatott szélső védői. Óliver Torres remekekül megérti magát a támadókkal, veszélyesek elöl.”

„A múltban néha azt éreztem, hogy hiányzik a motiváció, ha a csapat sok trófeát nyer. Ma viszont erről szó sem volt. Elégedettek vagyunk, hogy máris nyertünk egy címet. Egyről lecsúsztunk, amivel teljes lett volna a kör, következőnek a klubvilágbajnokságot célozzuk meg.”

EZT OLVASTA MÁR?