Guardiola megszólalt Alonso távozásáról: Hihetetlen hatással volt a Leverkusenre
)
A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola megerősítette, hogy a norvég válogatott labdarúgó teljesen felépült és készen áll a szombati Southampton elleni idegenbeli mérkőzésre. Habár a Southampton a Tottenham Hotspur elleni vereséget követően kiesett, a spanyol tréner kijelentette, csapata nagy tisztelettel fog hozzáállni az ellenfélhez.
Haaland egészséges és készen áll. Holnap döntjük el, hogy kezdőként lép-e pályára. Rodri továbbra sem bevethető, Oscar Bobb és Nathan Aké elkezdtek velünk edzeni, de még nem állnak készen.
– árulta el Guardiola, majd így folytatta:
„A Southampton elleni meccs óriási jelentőséggel bír számunkra. Három forduló van hátra a bajnokságból, minden ellenfélnek maximálisan meg kell adnunk a tiszteletet. A szezon elején is jól teljesítettünk, de mostanában produkáljuk a legjobb sorozatunkat. A cél, hogy kiharcoljuk a Bajnokok Ligája-indulást a következő szezonra. Három győztes meccsre van szükségünk és akkor biztosan ott leszünk. Minden a mi kezünkben van."
A spanyol tréner kitért Xabi Alonsóra is, mivel hivatalossá vált, hogy a spanyol szakember az idény végén távozik a Bayer Leverkusentől. Guardiola dicsérő szavakkal illette a korábbi középpályást.
„Hihetetlen hatással volt a Leverkusenre. Azok a menedzserek, akiknek volt szerencséje játékosként is számítani rá, tudták, hogy egy napon edző lesz belőle. Nehéz feladat Németországba menni és kiállni a Bayern München ellen. A múlt szezonban veretlenek voltak, kivéve az utolsó meccsüket az Atalanta ellen az Európa-liga döntőjében.”