Hirdetés

Piros Zsombor örömében sírt pályafutása egyik legnagyobb győzelme után – videóval

Piros Zsombor fantasztikus teljesítményt nyújt New Yorkban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Piros Zsombor pályafutása során először jutott főtáblára egy Grand Slam-tornán, miután győzött az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének utolsó fordulójában.
Hirdetés

A 25 éves magyar játékos – aki 156. az ATP-rangsorban – korábban már négyszer jutott el valamely nagy torna kvalifikációjának harmadik köréig, ám ott Melbourne-ben (2023), Párizsban (2022) és Wimbledonban (2022, 2023) is kikapott. New Yorkban most először játszhatott a 128-as főtáblán való részvételért, miután előbb a francia Arthur Bouquier-t (220.), majd az argentin Thiago Agustin Tirantét (117.) is két szettben legyőzte.

Hirdetés

Az elitmezőnybe jutásért a selejtezőben ötödik helyen kiemelt ausztrál James Duckworth (107.) várt rá, aki korábban 46. is volt a világranglistán. Piros remekül kezdett, az első játszmát két brékkel, kevesebb mint fél óra alatt „söpörte be", de a 33 éves ellenfél az öt fogadósikert hozó második szettre feljavult, több nyerőt ütött és ellenfelénél kevesebbet rontott, így 47 perc alatt egalizált. A magyar játékos nem tört össze attól, hogy a rivális kiegyenlített, s a harmadik, döntő felvonásban ismét ellentmondást nem tűrően teniszezett: szórta a nyerőket, alig hibázott, így 1 óra 52 perc után ünnepelhette pályafutása egyik legnagyobb győzelmét.

Egyéniben így összesen öt magyar résztvevője lesz a főtáblának: a férfiaknál Piros mellett Marozsán Fábián és a Winston-Salemben döntős Fucsovics Márton, míg a nőknél Bondár Anna és a kvalifikációból feljutott Gálfi Dalma lesz érdekelt. Marozsán selejtezős riválissal, Fucsovics a 27. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalovval kezd majd, míg Bondár Anna – sorozatban harmadik GS-viadalán – a 12. helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolinával találkozik. Marozsán már vasárnap pályára lép. Párosban Babos Tímea is biztos résztvevője a viadalnak.

Eredmény, férfi egyes, selejtező, 3. forduló:
Piros Zsombor–James Duckworth (ausztrál, 5.) 6:1, 4:6, 6:2

A MECCS LEGFONTOSABB ÉS LEGSZEBB PILLANATAI:

Hirdetés
Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés