Pogacar a Tour de France-on aratta pályafutása 100. győzelmét

Megvan a 100. siker! (Fotó: Imago)
A címvédő Tadej Pogacar nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát. A szlovén zseni ezzel pályafutása 100. győzelmét szerezte. Az összetettet továbbra is a másodikként célba érő holland Mathieu van der Poel vezeti.

Kedden az Amiens és Rouen közötti 174,2 kilométer várt a mezőnyre. A szakasz végén öt rövid, de meredek kategorizált emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát. Négy bringás volt szökésben a nap folyamán, de az utolsó három kaptató már az összetett elsőségre pályázó klasszisok küzdelméről szólt, az utolsón a szlovén világbajnok váltott ritmust, tempóját kizárólag legnagyobb kihívója, a kétszeres Tour-bajnok Jonas Vingegaard tudta átvenni.

A lejtőn aztán több rivális felzárkózott a nagy párosra, így kiscsoportos sprint döntött, amelyben Pogacar bizonyult a leggyorsabbnak a sárga trikós Van der Poelt és Vingegaard-t megelőzve. A holland jobb helyezési számainak köszönhetően megtarthatta a sárga trikót, Vingegaard hátránya pedig nyolc másodpercre nőtt.

Pogacar profi pályafutása századik diadalát aratta, ebből a tizennyolcadikat a francia körversenyen.

A 112. Tour de France szerdán időfutammal folytatódik, Caenban és környékén 33 kilométert tesznek meg a versenyzők.

Eredmények:
4. szakasz, Amiens-Rouen, 174,2 km:

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Team Emirates-XRG) 3:50:29 óra

2. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Deceuninck) azonos idővel

3. Jonas Vingegaard (dán, Visma Lease a Bike) a. i.

Az összetett állása:

1. van der Poel 16:46:00 óra

2. Pogacar azonos idővel

3. Vingegaard 8 mp h.

Ezt olvasta már?