Postecoglou elárulta, hogy szakadt meg a Tottenham nyeretlenségi sorozata

A Tottenham leiskolázta a Newcastle-t
Ötmeccses nyeretlenségi sorozata után magabiztos győzelemmel „tért vissza” a Tottenham, amely 4–1-re legyőzte a Newcastle-t.

Ange Postecoglou, a Tottenham edzője elégedetten értékelt a mérkőzést követően.

„Örülök a srácoknak, ma megkapták a jutalmukat egy igazán erős produkcióért. Mindent egybevetve a mai teljesítményünkkel talán az eddigi szintet hoztuk, de hatékonyabbak voltunk az első harmadban, a védekezésünk pedig kiemelkedő volt.”

Szon Hung Min a 26. és a 38. percben gólpasszt adott Destiny Udogie-nek és Richarlisonnak, a 85. percben pedig tizenegyesből maga is betalált. 

„Az elmúlt hetekben mindig jól kezdtünk, de úgy éreztem, hogy ma jobban hittünk magunkban. Szon jelentette a különbséget, korán megadta az alaphangot, és a többiek ebből tudtak táplálkozni. Pontosan ez az, amit egy vezetőtől elvársz.”

A Newcastle részéről Eddie Howe a fáradtságot hozta fel a vereség elsődleges okaként.

„Reméltük, hogy meglesz a csapatunk ahhoz, hogy megbirkózzunk a Bajnokok Ligája miatti plusz terheléssel, de a sérülések miatt azt hiszem, rosszabbul jártunk, mint bármelyik másik csapat. Fizikailag nem voltunk ma a legjobb formánkban, és ez látszott is. A srácok mindent beleadtak, de nem volt elég erőforrásunk ahhoz, hogy többet nyújtsunk. A Tottenham remekül játszott.”

EZT OLVASTA MÁR?