Hirdetés

„Nem igazságos” – Bernardo Silva szerint a fáradtság miatt maradt el a győzelem az Arsenal ellen

A portugál labdarúgó szerint hátrányból indultak az Arsenal ellen - Fotó: IMAGO
A Manchester City középpályása, Bernardo Silva azt mondja, a Premier League sűrű menetrendje miatt hátrányból indultak az Arsenal ellen.
Hirdetés

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, az Arsenal hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában. A vendégek már a 9. percben vezetést szereztek Erling Haaland révén, az ágyúsoknak" a hajrában jött össze az egyenlítés, amikor a 93. percben a brazil Gabriel Martinelli egy kiugratást követően parádésan emelt át a kapus felett.

Hirdetés

A Manchester City középpályása, Bernardo Silva azt mondja, csapata a Premier League sűrű menetrendje miatt került hátrányba. Mint ismert, Pep Guardiola együttese csütörtökön a Napolit fogadta a Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában, majd vasárnap az Arsenal otthonában léptek pályára.

Nem igazságos így játszani egy ilyen fontos mérkőzésen. Egyszerűen nem helyénvaló. Ami a pihenést illeti, nem léphetünk pályára ilyen hátrányos helyzetben a szezon egyik legfontosabb összecsapásán. Nem éreztem magam teljesen felkészültnek ehhez a mérkőzéshez, és akik még nem játszottak ezen a szinten, nem értik, milyen érzés egy ilyen meccsen szerepelni. Ilyenkor a legjobb formádat kell hoznod

– idézte a BBC a portugál válogatott labdarúgót.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés