A Manchester City és a Tottenham után a Chelsea-t is legyőzte a Wolverhampton

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Wolverhampton 2–1-re nyert a Chelsea ellen a Molineux-ban.

28 év után rendeztek újra mérkőzést a Premier League-ben Szenteste, a Wolverhampton pedig annak tudatában fogadta a Chelsea-t, hogy ebben a szezonban a Molineux-ban legyőzte már a bajnoki címvédő Manchester Cityt, és a Tottenhamet is.

Az első félidő lendületes ellentámadásokkal teltek, eleinte a Chelsea volt fölényben, de Raheem Sterling két nagy helyzetet is kihagyott. Főleg a második volt ziccer, amikor egy az egyben vezethette a labdát José Sa kapusra, végül azonban a portugál válogatott kapus védett.

Armando Broja is helyzetbe kerülhetett volna, de túl sokat cselezett, míg a másik oldalon Hwang Hee-Chan volt, aki hibázott.

A második félidőt a Wolverhampton kezdte jobban, Toti közeli fejese után hatalmasat védett Djordje Petrovics, a Chelsea kapusa. Az 51. percben már a szerb is tehetetlen volt, Pablo Sarabia jobb oldali szöglete után Mario Lemina fejelt a jobb alsó sarokba. (1–0)

Mauricio Pochettino rögtön a pályára küldte Christopher Nkunkut és Mihajlo Mudrikot, a francia válogatott csatár pedig megszerezhette volna első gólját a londoni kékek színeiben, de Toti a gólvonalról tisztázta lövését.

Ennél nagyobb gólhelyzete nem volt a Chelsea-nek, a Wolvesnak viszont igen: a 11 perces hosszabbítás elején Matt Doherty használt ki egy védelmi hibát, és lőtt a bal alsó sarokba 12 méterről. (2–0)

Gyorsan jött azonban a válasz a londoniak részéről: Sterling beadása után Christopher Nkunku a jobb alsó sarokba fejelt. megszerezve pályafutása első Chelsea-s gólját. (2–1)

Egyenlíteni azonban nem tudott Mauricio Pochettino csapata, így győzelmével a Wolverhampton ugyanúgy 22 pontos, mint a tabella 10. helyén álló Chelsea.

EZT OLVASTA MÁR?