A PSG történelmi diadalra készül a klub-vb-n
)
Bár előzetesen sok kétség vetődött fel, hogy az európai csapatok fáradtak lesznek, mégis éppen olyan együttesek meneteltek a fináléig, amelyeknek extrán hosszú volt az idény, tekintve, hogy a franciák a Bajnokok Ligáját, az angolok pedig a Konferencia-ligát nyerték meg. Ez alapján sokkal inkább az számított, hogy ennek a két klubnak a játékosai feldobott, ha úgy tetszik, felszabadult állapotban futballozhattak egy sikeres szezon zárásaként.
A párizsi és a londoni gárda útja szinte pontosan megegyezett a klubvilágbajnokságon, ugyanis egyaránt hat győzelemmel és egy vereséggel jutott a döntőbe a két csapat, az egyetlen kudarc pedig a csoportkör második fordulójában történt egy-egy brazil ellenféllel szemben. Az viszont mindenképpen különbség, hogy a PSG-nek sokkal nehezebb ágon kellett végighaladnia, mert amíg Luis Enrique vezetőedző tanítványai a Lionel Messi fémjelezte Inter Miamit, majd a Bayern Münchent és a Real Madridot búcsúztatták imponáló magabiztossággal az egyenes kieséses szakaszban, addig a Kékek útja a Benficán, a Palmeirason és a Fluminensén át vezetett.
A BL-győztesnek nemcsak az eredménysora, hanem a mutatott játéka is tiszteletet parancsoló. Az nem okozott meglepetést, hogy kifejezetten dinamikus és hatékony támadó futballt produkált a csapat, amely összesen 16 gólt szerzett, a nyolcaddöntőtől pedig tízet a minőségi riválisokkal szemben. Ugyanakkor azzal vált igazán kiemelkedővé a PSG, hogy Nuno Mendes és Achraf Hakimi világklasszis teljesítményt nyújtott a védelemben, így a klub-vb eddigi hat meccsén egyetlen gólt kapott a párizsi alakulat.
Az is a francia gárda mellett szól, hogy az Aranylabdára legesélyesebbnek tartott Ousmane Dembélé a sérüléséből felépülve az elődöntőben már százszázalékos volt, az együttes spanyol trénere pedig eddig mind a 11 döntőjét megnyerte pályafutása során. Amennyiben megőrzi makulátlan mérlegét, a francia klub a BL, a francia bajnokság, kupa és szuperkupa után ötödik trófeáját gyűjtené be idén.
A Chelsea, amely 2022-ben volt már klubvilágbajnok, a papírforma alapján az esélytelenebb nyugalmával készülhet, ami akár előny is lehet. Enzo Maresca együttese elsősorban annak köszönheti sikereit, hogy Enzo Fernandez, Romeo Lavia és Moises Caicedo hármasa révén többnyire uralta a középpályát a mérkőzésein, illetve friss szerzeménye, a Brightontól igazolt Joao Pedro új színt hozott a támadó játékba.
Vasárnap a New York-i - egészen pontosan az East Rutherford-i - MetLife Stadionban magyar idő szerint 21 órakor kezdődik a döntő, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.