A Tottenham középpályása túl sokat késett, így lemarad az Európai Szuperkupáról

Yves Bissouma túl sokat késett (Kép: IMAGO)
Yves Bissouma, az Európa-liga-győztes Tottenham középpályása nem került be az együttes Európai Szuperkupa keretébe.

A 41-szeres mali válogatott középpályás biztosan nem lép pályára a Paris Saint-Germain ellen, miután túl sok késett az edzésekről – jelentette Thomas Frank, a Tottenham új menedzsere. Yves Bissouma több alkalommal is késve érkezett az edzésekre, a dán szakembernél pedig betelt a pohár.

Bissouma többször is elkésett, és most betelt a pohár. Sok szeretet kell adni a játékosoknak, de elvárásoknak és következményeknek is kell lenniük. Ez most a következmény volt

– fogalmazott az esettel kapcsolatban Frank.

Bissouma helyén minden bizonnyal a nyáron leigazolt Joao Palhinha játszik majd, a súlyos sérülést szenvedett James Maddison pótlását már nehezebb lesz megoldani. Az 51 éves szakember trófeával szeretne kezdeni új csapatánál, ehhez pedig a BL-győztes PSG-n keresztül vezet az út.

„Normálisabb felkészülésünk volt, ez minden edző álma. Ez előny lehet, a PSG hosszú szezonon van túl, és sok meccset is játszott mostanában. Készen állunk, természetesen egy teljes szezont nézve ők vannak jobb helyzetben, de itt egyetlen meccsről van szó” – tette hozzá Frank.

Legfrissebb videók