Az MTK-t is legyőző Puskás Akadémia még mindig hibátlan az NB I-ben

A Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte hazai pályán az MTK-t a labdarúgó NB I negyedik fordulójának záró mérkőzésén, így továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti a tabellát.

Ha csak a tabellán elfoglalt pozíciókat nézzük, akkor még a Ferencváros–Újpest (1–0) ütközetnél is volt nagyobb rangadó az NB I negyedik fordulójában, hiszen vasárnap este Felcsúton két hibátlan csapat, a bajnokságot egyaránt három győzelemmel kezdő Puskás Akadémia és az MTK csapott össze egymással.

Az első félidőben a Konferencialiga playoffkörébe bejutó PAFC játszott mezőnyfölényben, de igazán nagy gólszerzési lehetőséget nem tudott kialakítani, sőt az egyik kósza támadásából Róbert Polievka révén a vendégek lőttek kapufát. Néhány felcsúti szurkoló nem is volt elégedett a látottakkal, nem sokkal az első fél óra letelte után felcsendült az „Ébresztő, ébresztő!” rigmus a Pancho Aréna lelátóján.

A második félidőre a világoskék mezét sötétkékre cserélő Puskás Akadémia jött ki „élesebben”, és az 51. percben Jonathan Levi csukafejesével meg is szerezte a vezetést. A gólt előkészítő Nagy Zsolt ebben a szezonban minden tétmérkőzést figyelembe véve már három gólnál és három gólpassznál jár. 1–0

Az MTK ezt követően szorgalmasan próbálkozott, de csak néhány helyzetig jutott el, a legnagyobbig a 94. percben, amikor Ilja Beriasvili közeli lövésénél Markek Tamás kapus már verve volt, ám egyik védőjének a lábáról szögletre pattant a labda.

A Puskás Akadémia így a negyedik bajnokiját is megnyerte a mostani idényben (rajta kívül már csak a három győzelemmel álló Ferencváros hibátlan), és tizenkét pontjával vezeti a táblázatot.

A forduló összes eredménye

A bajnokság állása

A vasárnapi játéknap első két meccsén történt: