Hirdetés

Utolsó körös csata döntött a győzelemről a Moto3-as Magyar Nagydíjon

Spanyol siker a Balaton mellett (Fotó: Imago)
A Moto3-as Magyar Nagydíjat Maximo Quiles nyerte Valentin Perron és David Munoz előtt. (MTI)
Hirdetés

Nem sokkal a Moto3-as futam előtt a rajtrácson mutatták be az 1985-ben tragikus balesetben, mindössze 37 évesen elhunyt egykori versenyző sisakját, valamint az 1973-as Osztrák Nagydíjon aratott győzelméért kapott babérkoszorút.

A megemlékezésen részt vett fia, Drapál Ferenc, a 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnok Talmácsi Gábor, valamint Jorge Viegas, a Nemzetközi Motorsport Szövetség elnöke is.

Drapál János első magyarként, 1971-ben a Csehszlovák vb-futamon 150 ezer ember előtt diadalmaskodott, karrierje során négy versenyt nyert a sorozatban.
A rajt és az első kanyarkombináció teljesen tisztán sikerült a mezőnynek, a pole pozícióból induló Quiles pedig a jó start után remekül helyezkedve megtartotta a vezető pozíciót. Mögé Perrone sorolt be másodiknak, Angel Piqueras (KTM) pedig harmadiknak. Két kör után az első nyolc helyezett még mindig 2 másodpercen belül motorozott egymáshoz, az ötödik helyről rajtolt Munoz pedig a negyedik kör végére egészen másodiknak jött fel.

Quiles nagyszerűen motorozott az élen, Munoz azonban igyekezett szorongatni őt, és a győzelemért küzdő duó mögött közvetlen közelségben ott volt Piqueras és Perrone is a harmadik, negyedik pozícióban. Rövidesen a mögötte csatázók egymás elleni küzdelmét is kihasználva Quiles fél másodperces előnyre tett szert, a kilencedik kör végén azonban elhibázott egy féktávot, amelyet kihasználva Piqueras vette át a vezetést Perrone és Munoz előtt, a következő kör elején viszont már Perrone száguldott az élen, az őt követő négyversenyzős "vonat" kialakulásához pedig az kellett, hogy az összetettben élen álló José Antonio Rueda (KTM) felérjen az élbolyhoz.

Az első három helyen folyamatosak voltak az előzgetések, a fiatal motorosok nagyot küzdöttek egymással a néhány szakértő szerint motorversenyzésre alkalmatlan és lassú pályán. Az utolsó három körnek Perrone vezetésével vágott neki a mezőny, az argentin mögött Quiles, Munoz, Piqueras, Rueda volt a sorrend.

Az utolsó körben aztán Quiles egy nagyon rövid és bátor féktáv hibátlan végrehajtásával lehagyta Perronét, aki viszont nem akart megelégedni a második pozícióval, visszatámadott, ellenfelénél jobban vette az utolsó sikánt és a célegyenesre fordító kanyarban elment Quiles mellett. Még itt sem volt azonban vége a versenynek, ugyanis a spanyol motoros jobban gyorsított ki, mint argentin riválisa - és még az sem zökkentette ki, hogy az ellenfele könyékkel oldalba vágta -, s végül 0.018 másodperccel hamarabb szelte át a célvonalat, mint Perrone.

Piqueras végül negyedik, Rueda pedig ötödik lett, utóbbi ezzel továbbra is az élen áll a vb-pontversenyben.

Hirdetés

Végeredmény, Moto3 Magyar Nagydíj, Balaton Park (20 kör, 81,5 km, a dobogósok):

1. Maximo Quiles (spanyol, KTM) 35:31.839 perc

2. Valentin Perrone (argentin, KTM) 0.018 másodperc hátrány

3. David Munoz (spanyol, KTM) 0.858 mp h.

A vb-pontverseny állása (14 futam után, még 8 van hátra):
1. José Antonio Rueda (KTM) 250 pont,
2. Angel Piqueras (spanyol, KTM) 181,
3. Quiles 164

Hirdetés
Hirdetés