Váratlan fordulat, nemet mondott a Bayernnek az első számú edzőjelölt

A 65 éves szakember úgy fogalmazott, nem a Bayern Münchent akarja elutasítani, hanem a jelenlegi munkáját szeretné folytatni az osztrák szövetségnél.

Nem lesz a Bayern München vezetőedzője Ralf Rangnick, hanem marad az osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – erről maga a 65 esztendős szakember beszélt az osztrák szövetség (ÖFB) hivatalos honlapján.

Rangnickért a Bayern már ajánlatot is tett, tárgyaltak egymással a felek, de a szakvezető úgy döntött, folytatni szeretné a munkát az osztrák válogatott élén.

Teljes szívemből végzem a munkát az osztrák válogatottnál, nagyon élvezem a feladatomat, és eltökélt szándékom, hogy sikeresen haladjunk tovább az utunkon. Szeretném hangsúlyozni, a döntésem nem arról szól, hogy elutasítom a Bayern Münchent, hanem sokkal inkább arról, hogy kitartok a jelenlegi csapatom és a közös céljaink elérése mellett. Minden erőnkkel az Európa-bajnokságra koncentrálunk (amelyen az osztrák válogatott Franciaországgal, Hollandiával és Lengyelországgal szerepel azonos csoportban – a szerk.), és minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy minél messzebbre jussunk

– mondta Rangnick.

A Bayern Münchennél korábban Xabi Alonso és Julian Nagelsmann is jelölt volt a Thomas Tuchel távozásával a nyáron megüresedő vezetőedzői posztra, de mindketten nemet mondtak a bajor klubnak.

Ez is érdekelheti: