Rasszizmus miatt száműznék a Red Bull főtanácsadóját

Kiderült, mi a baj Sergio Pérezzel, s miért nem olyan jó, mint csapattársa, Max Verstappen. A titkot az osztrák Forma–1-es csapat, a Red Bull Racing főtanácsadója, Helmut Marko fejtette meg, szerinte azért lassúbb a mexikói, mint a holland világbajnok, mert ő latin-amerikai mentalitású.

– Ne feledjük, Checo dél-amerikai, szóval, fejben nem olyan összeszedett, mint Max Verstappen vagy Sebastian Vettel volt – mondta Marko a csapat házi tévéjében, ami sokakat felháborított. A szakember aztán visszakozott, kijelentette, hogy „nem úgy gondolta”, a Servus TV honlapján később egy hivatalos közlemény is megjelent.

„Szeretnék bocsánatot kérni a sértő megjegyzésemért. Csak arra szerettem volna rámutatni, hogy Checo teljesítménye ingadozó az idén, de helytelen volt ennek kapcsán párhuzamot vonnom a kulturális örökségével” – írta a korábbi osztrák pilóta.

A lavina azonban elindult, és egyre többen támadják a 80 éves tanácsadót. A mexikói sajtó és jogvédő szervezetek azonnali távozását követelik. Azzal érvelnek, hogy korábban Jüri Vipsnek is távoznia kellett az osztrákoktól, mert kimondta a néger szót egy online játékközvetítésben. A rasszista megjegyzés miatt a zéró toleranciára hivatkozó Red Bull előbb felfüggesztette, majd kirúgta a pilótát az utánpótlásprogramból.

Persze az F1 polgárjogi harcosa, Lewis Hamilton is megszólalt. A Mercedes hétszeres világbajnoka keményen odaszólt Markónak.

– Teljességgel elfogadhatatlan, amit mondott. Folyton arról beszélünk, hogy ebben a sportban nincs helye semmilyen diszkriminációnak, erre tessék, vezető pozícióban lévő emberek ilyeneket mondanak. Nehéz harcolni úgy, ha olyan személyek vannak a ranglétra tetején, akiknek ilyen a gondolkodásmódja, amivel megakadályoznak minket a fejlődésben. Ez is mutatja, mennyi munka vár még ránk. De őszintén szólva, ez nem is lep meg annyira – nyilatkozta a brit versenyző.

Pérez is megszólalt természetesen az ügyben.

– Privát beszélgetést folytattam vele, bocsánatot kért, és számomra ez volt a legfontosabb. És igen, tulajdonképpen továbbléptünk – mondta a mexikói.