Az Újpest edzője a játékosait méltatta, a ZTE trénere nem tartja fair-nek az eredményt
)
A ZTE trénere, Nuno Campos nem tartja fair-nek a 4–1-es különbséget, mert csapata jobban játszott, mint amit a végeredmény mutat.
Rosszul kezdődött a mérkőzés, hamar kaptuk az első gólt. Utána sokszor próbálkoztunk, de nem jöttek be a passzok, hiányoztak az utolsó érintések, így nagyon távol voltunk attól, hogy a három pontot megszerezzük.
Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője dicsérte a játékosait.
A dolgok sokkal jobban működtek, mint az előző találkozókon: egy magabiztos csapatot láthattunk energikus, intenzív játékkal. A játékosaim végrehajtották a meccsterv nagy részét, nagyon jók és gyorsak voltak az átmenetekben, és a támadó harmadban is.
A horvát szakember szerint egy mérkőzésen 2–0-s különbségnél általában komplikálódik a helyzet azáltal, hogy az ellenfél megpróbál szépíteni, az előnyben lévő csapat pedig visszaáll.
Még csak az elején vagyunk, nem szabad, hogy beleringassuk magunkat ebbe a sikerbe. Fontos számunkra, hogy visszaszereztük a lendületet. Szeretnék gratulálni a csapatnak, mert az az energia és a bátorság, amit mutattak, az egyetlen lehetőség arra, hogy jól játsszunk. Remélem, ugyanígy fogjuk folytatni.