A Real Madrid sztárjának édesapja befolyásolhatja a teljes angol válogatottat?

Az angol válogatott körül évtizedek óta ismert jelenség, hogy a sztárjátékosok családja mennyire képes alakítani a háttérfolyamatokat. Az utóbbi időben azonban egyre több figyelem irányul Mark Bellinghamre, a Real Madridban játszó Jude és a Borussia Dortmund tehetségének, Jobenak az édesapjára – aki sokak szerint mára olyan befolyást gyakorol az angol futballra, amilyet szülő ritkán.

Mark Bellingham a West Midlands rendőrség korábbi őrmestere, aki futballistaként ismertebb ugyan sosem volt, viszont ügyesen menedzselte fiai karrierjét. Jude és Jobe felemelkedése részben ennek köszönhető – az apa szigorú kontrollt gyakorolva tárgyalt klubokkal, edzőkkel, és mindig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy fiait ne egyszerű játékosként, hanem különleges tehetségként kezeljék.

Ez a hozzáállás azonban – különösen Jude Real Madridba igazolása és válogatottbeli szerepe óta – komoly feszültségeket generált.

Az elmúlt hónapokban több történet látott napvilágot, amelyek szerint Mark Bellingham ellenséges és támadó hangnemet vesz fel újságírókkal, klubvezetőkkel, sőt, az angol szövetség (FA) embereivel szemben is. A Daily Mail riportere például egy személyes találkozás során „megalázó stílusról” számolt be, míg mások arról, hogy a legkisebb kritika is dühkitörést vált ki belőle.

Közben Jude Bellingham – az FA nyomásgyakorlási kísérletei ellenére – soha nem vesz részt a kötelezőn túli médiamegjelenéseken, miközben minden más játékosnak kötelessége ilyesmit vállalni. Ez a „különleges bánásmód” feszültséget kelt a válogatott öltözőjében, hiszen több játékos joggal érzi úgy, hogy miért kell másnak kötelezettségeket teljesíteni, ha Bellinghamnek nem?

A szövetség hivatalosan sosem kritizálta Bellinghaméket, sőt, több alkalommal elnézést kért az apja kifakadása miatt. Ennek oka sokak szerint egyszerű: Jude Bellingham jelenleg Anglia legnagyobb értéke – sportban és kereskedelmi szempontból is.

Egyrészt a csapat egyik legjobb játékosa, hosszú távon minden rekordot megdönthet és egyben ő a legjobban eladható sztár, aki mögé a szponzorok és a szurkolók is felsorakoznak. A FA nem meri kockáztatni, hogy egy nyílt konfliktus miatt Bellinghamék elutasítsák a válogatott bizonyos kereskedelmi vagy médiakötelezettségeit.

Bellingham esete ugyan extrém, de nem példa nélküli. Fayza Lamari, Kylian Mbappé édesanyja és ügynöke Franciaországban hasonló hatalmat gyakorol. Angliában korábban Neville Neville (Gary és Phil apja) volt ismert arról, hogy kiállt fiaiért, bár őt sokan elegánsnak és kompromisszumkésznek írták le.

Spanyolországban vagy Olaszországban sem ritka, hogy egy-egy „focistaapa” háttérben komoly befolyással bír, de kevesen rendelkeznek olyan direkt hatalommal, mint Mark Bellingham.

Az angol válogatottnál sokan abban bíztak, hogy Thomas Tuchel kinevezése rendet tesz, hiszen a német edző híres arról, hogy nem enged túlzott „sztárallűröknek”.

Csakhogy Tuchel egy rosszul megválasztott szóval tovább olaj volt a tűzre – a Bellingham család és a szövetség közti feszültség így tovább nőtt.

Thomas Tuchel, az angol válogatott új szövetségi kapitánya júniusban adott interjút a talkSPORT-nak, ahol az edző arról beszélt, hogy Jude Bellingham óriási tehetség, de néha a „düh” és a „tűz” rossz irányba viszi – például a bírók vagy akár csapattársak ellen.

Tuchel angolul nagyon jól beszél, de nem anyanyelve, így jött is a nyelvbotlás. Azt mondta, hogy Bellingham viselkedése olykor „repulsive” lehet (magyarul visszataszító, vagy undorító). Bár mindenki értette, hogy valójában „kellemetlen / túl agresszív” kifejezést akarta használni, ez túl erősre sikerült.

A sajtó és a közvélemény felkapta, Mark Bellingham (Jude apja) pedig állítólag dührohamot kapott. Tuchel utólag bocsánatot kért, de ezzel végleg elvágta a szövetség reményét, hogy Bellinghamék lazábban állnak majd a médiakötelezettségekhez.

A kérdés most az, hogy vajon sikerül-e az FA-nak úgy kezelnie Jude kivételezett helyzetét, hogy az ne okozzon tartós törést a válogatott öltözőjében? Mert bár a tehetség vitathatatlan, a csapatkohézió legalább olyan fontos – és egy apa árnyéka könnyen rávetülhet az egész angol futballra.