A Real Madrid nem bírt a Las Palmasszal

A spanyol bajnokság (La Liga) harmadik fordulójában a Real Madrid idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Las Palmasszal.

Az új bajnoki idényt egy Mallorca elleni döntetlennel, és egy Valladolid elleni győzelemmel kezdő Real Madrid az egy pontos Las Palmas otthonába utazott csütörtökön késő este. Már az ötödik percben hidegzuhany érte a vendégeket, hiszen Oliver McBurnie passza után Alberto Moleiro gyönyörűen kicselezte a védőket, és Thibaut Courtois kapujába lőtt.

A Real az első játékrészben nem tudott a szervezetten futballozó ellenfele fölé kerekedni – csupán egy Federico Valverde-szabadrúgás, és Antonio Rüdiger kellemetlen távoli lövése jelentett veszélyt.

A fővárosi gárda aztán megindította a hadjáratot a második félidő elején, sorra jöttek a helyzetek, Rodrygo és Kylian Mbappé is kísérletezett, de a másik oldalon Sandro is elpuskázott egy komoly ziccert. A 69. percben viszont Vinícius Jr. magabiztosan értékesítette a tizenegyesét, amelyet Alex Suárez kezezése után ítélt meg a játékvezető.

A folytatásban tovább próbálkoztak Mbappéék, de igazán nagy ziccerig már nem jutottak, így 1–1 lett a végeredmény. Carlo Ancelottiék csupán egy pontot hoztak el Gran Canariáról.

Olvasta már?