Még el sem kezdődött a bajnokság, de a Real Madrid már összeugrott a szövetséggel

A Real Madridnak nincs szerencséje a szövetséggel (Fotó: Getty Images)
A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) elutasította a Real Madrid kérését a La Liga új szezonjának első mérkőzésének elhalasztásáról.

A döntés értelmében a Real Madrid augusztus 19-én kezdi meg a bajnokságot az Osasuna ellen. A madridiak a klubvilágbajnokságon való részvételük miatt kérték a halasztást. Xabi Alonso csapata bejutott az elődöntőbe, és utolsó mérkőzését július 9-én játszotta a Paris Saint-Germain ellen, amelyen 4–0-s vereséget szenvedett. A madridiak azt állítják, hogy a kötelező 21 napos pihenő után a csapatnak nem lesz legalább három hete a szezonra való felkészülésre, mint a többi klubnak.

A szövetség szerint nincs ok halasztásra, és a kötelező 21 napos pihenő is megvalósul. Ráadásul a klubvilágbajnokság egy előre betervezett esemény a versenynaptárban, így nincsenek előre nem látható körülmények. Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy az Osasuna beleegyezett volna abba, hogy egy későbbi időpontban játsszák le a találkozót.

A COPE szerint ez a döntés rendkívül feldühítette Florentino Pérezt, a Real Madrid elnökét. A felháborodás az egész klubban hatalmas, mivel a Real Madrid képviselői májusban találkoztak a szövetség vezetőivel, és akkor – állítólag – ígéretet kaptak arra, hogy ha a csapat bejut a klubvilágbajnokság elődöntőjébe, az első mérkőzést elhalasztják…

A Real jelezte, fellebbez a határozat ellen.

EZT OLVASTA MÁR?

Legfrissebb videók