Hirdetés

Meglepő karrierváltásra sarkallta felesége az egykori német kapust

Színészi pályába kóstólt bele René Adler. - Fotó: IMAGO
René Adler évekig Németország egyik legjobb kapusának számított, sőt még a Die Mannschaft kapujában is állt. A 40 éves játékos karrierje során közel 300 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára, most azonban felesége hatására teljesen új utakra lép.
Hirdetés

Adler a Bayer Leverkusenben robbant be, ahol a Bundesliga egyik legjobb kapusává nőtte ki magát. Tizenkét alkalommal állt a német válogatott kapujában, részt vett a 2008-as Európa-bajnokságon, majd később 117 mérkőzésen védett a Hamburger SV színeiben. Sérülései ugyan gyakran hátráltatták, de a fénykorában még Manuel Neuer komoly riválisának számított.

Hirdetés

Aktív pályafutása után Adler továbbra is a köztudatban maradt, ugyanis német televíziós sportcsatornáknál szakértősködött, mellyel egy biztonságos karrier út kínálkozott számára. Mégis úgy döntött, olyasmit tesz, amire senki sem számított, Adler ugyanis nemrég debütált színészként, egy német televíziós sorozat vendégszerepében.

„Azt hittem, csak viccelnek”

Fontos szerepet játszott ebben felesége, Lilli Hollunder, aki Németországban már évek óta egy ismert színésznő. Ő adta meg neki az utolsó lökést, hogy kilépjen a komfortzónájából.

Eleinte azt hittem, csak viccel, de tudta, hogy élvezni fogom, és meggyőzött, hogy vállaljam be

Hirdetés

– mondta Adler.

Bár elemzői munkájának köszönhetően már hozzászokott a kamerák előtti szerepléshez, ez teljesen más érzés volt. „Valóban más egy szerepet eljátszani. Érzelmeket és helyzeteket kell átadni, ahelyett, hogy csak a véleményedet mondanád el a futballról. Izgalmas volt, de rendkívül tanulságos is” – mesélte új színészi szerepéről.

Hirdetés
Hirdetés