Hirdetés

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

Robbie Keane nyilatkozott a továbbjutás után (Fotó: Fradi.hu)
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros 15–0-s győzelmet aratott Szarvaskenden a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában. Robbie Keane, a zöld-fehérek edzője úgy fogalmazott a siker után, hogy most sem hagytak semmit a pályán.

Hirdetés

A mérkőzés előtt azt mondtam, teljesen mindegy, hogy kivel játszunk, maximálisan oda kell tennünk magunkat, száz százalékot kell nyújtanunk. A múlt szezonban is többször hangoztattam, hogy a mentalitásunkon egy kicsit változtatnunk kell, és azt hiszem, sikerült valamit átkapcsolnunk, legyen szó nemzetközi meccsről, bajnokságról vagy éppen a kupáról. Most sem hagytunk semmit a pályán, tetszett, amit láttam, örülök, hogy ennyi gólt szereztünk. Szeretném kiemelni, hogy mennyire hálásak vagyunk a vendégszeretetért, illetve a buzdításért, legyen szó a mi drukkereinkről, vagy éppen a helyiekről, az edzőről és az ellenfél játékosairól. Igazi futballünnepben volt részünk, nagyon jól éreztük magunkat, a hangulat pedig egész egyszerűen fantasztikus volt, erről szól a futball

– idézte az ír trénert a Fradi.hu.

„Annak is örülök, hogy több olyan játékosunknak is lehetőséget tudtunk adni, aki a szezon eddigi részében sérülés miatt vagy más okokból nem szerepelt. Gondolok itt Romaóra, Abu Fanira, vagy éppen Arzanira, de természetesen Yusuf is zseniálisan mutatkozott be. Ami pedig Gólik Benjámint illeti, amikor tegnap elmondtam neki, hogy keretben lesz, fülig ért a szája, és miután bedobtuk a mélyvízbe, megmutatta, hogy mire képes. A büntetőt is azért ő rúgta, hogy önbizalmat gyűjtsön, és bár kihagyta, a kipattanót már bevágta, utána pedig még két gólt szerzett, tehát nem mondhatnám, hogy megszeppent. Megint csak ismételni tudom magam, amióta itt vagyok, igyekszem minél több fiatal játékosnak megadni a lehetőséget, elég csak Tóth Alexet, Madarász Ádámot vagy éppen Gruber Zsombort megemlítenem” – tette hozzá Keane.

Hirdetés
Hirdetés