Hirdetés

Robbie Keane: A Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben

Robbie Keane úgy érzi, minőségi keret áll a rendelkezésére - Fotó: IMAGO
Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének a Viktoria Plzen elleni mérkőzés második félidejében nyújtott játékra lesz szüksége a jó eredmény eléréséhez az Európa-liga alapszakaszának csütörtök este sorra kerülő második fordulós meccsén Genkben. (MTI)
Hirdetés

Robbie Keane a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, minden találkozó más és más, ráadásul - mint mondta - az El-ben soha nincs könnyű összecsapás.

Hirdetés

A múlt héten a Plzennel szemben az első félidőben nem voltunk elég türelmesek, ez pedig nem tetszett, hiszen mindig elmondom a fiúknak, hogy akkor tudunk igazán jól játszani, ha nyugodtabban, kevésbé kapkodva futballozunk. Csütörtök este ugyanígy kell játszanunk 90 percen keresztül, de ezt mondani mindig könnyebb, mint végrehajtani

– jelentette ki a 45 éves ír szakember.

A magyar bajnoki címvédő vezetőedzője hangsúlyozta, hogy a belga labdarúgásra jellemző módon a Genk is remekül hajtja végre az átmeneteket, ráadásul egy fiatal és energikus csapatról van szó.

Láthattuk a Glasgow Rangers otthonában megnyert meccsük alkalmával, hogy milyen stílusban futballoznak, függetlenül attól, hogy emberelőnyben vannak-e, vagy 11 a 11 ellen. Ugyanakkor mi jó hangulatban utaztunk ide és nagyon jó mérkőzést tudunk játszani akkor, ha hozzuk azt a teljesítményt, amelyet a Plzen elleni meccs második félidejében

Hirdetés

– fogalmazott Keane.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, a középpályás Naby Keitának volt egy apró sérülése, de kapott néhány nap plusz pihenőt és elutazott Genkbe a meccskerettel.

A ferencvárosi játékosokat a belga védő, Toon Raemaekers képviselte a sajtótájékoztatón, s arról is beszélt, hogy túl sokat nem tudott segíteni a szakmai stábnak a rivális elemzésénél, ugyanis a szokásos módon videóanyagokból készültek fel.

Az biztos, hogy türelmesebbnek kell lennünk a labdával, ehhez ugyanis megvan a minőségi keretünk és képesek is vagyunk rá. A Plzen elleni első félidő legnagyobb tanulsága az volt, hogy nem szükséges mindig a hosszú indításokkal próbálkoznunk

– nyilatkozta a 25 éves futballista. Hozzátette, nagy öröm a számára, hogy hazájában léphet pályára, emiatt várta is ezt a mérkőzést, amelyen a családja is jelen lesz a lelátón.

Hirdetés

A Genk-Ferencváros találkozó csütörtökön 21 órakor kezdődik majd a 21 500 férőhelyes Cegeka Arénában.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés