Kifakadt a románok legendája: Itt egymás meglopása a lényeg, nem a sport

Az egykori világelső teniszező, Ilie Nastase kritikus véleményt fogalmazott meg az olimpiai sportágakkal, valamint a románok sporthoz való viszonyával kapcsolatban.

Ilie Nastasét azt követően kérdezték a sport helyzetéről Romániában, hogy honfitársa, David Popovici olimpiai bajnok lett 200 méteres gyorsúszásban.

Ettől a sikertől semmi nem fog megváltozni. Kizárt, hogy ebben az országban a sport élvezzen prioritást. Itt semmi nem számít, csak az, hogy az emberek meglopják és megtévesszék egymást. Akkor látnánk igazán, hogy mennyire jók vagyunk, ha befektetnének a különböző sportágakba, ahogyan azt minden civilizált országban teszik.

A 78 éves Nastase az olimpiai játékokat sem igazán érti. Az 1970-es évek egyik legnépszerűbb teniszezője szerint bizonyos sportágaknak semmi keresnivalójuk ezen a világeseményen.

Az olimpia szerintem 42 kilométeres maratont jelent. Tehát nem focit, kosárlabdát vagy teniszt. Szerintem ezt már nem is lehet olimpiának nevezni, hiszen ilyen sportágakat is beválogattak... Az olimpia Görögországból származik, a hagyományait tekintve néhány versenyszámnak semmi köze a nyári játékokhoz.

Románia Popovici aranyán kívül eddig nem szerzett más érmet Párizsban.

A 2024-es párizsi olimpia történéseit egész nap nyomon követjük. Ha nem akar lemaradni egyetlen hírről sem, kattintson ide élő hírfolyamunkhoz!

EZT OLVASTA MÁR?