„Ezt a meccset meg kell nyernünk!” – Marco Rossi az elvárásokról, Varga Barnabás pótlásáról és Szoboszlai Dominik szerepéről
)
A tízmillió szövetségi kapitány országában az elmúlt napokban mindenki azt találgatta, hogy az Örményország elleni világbajnoki selejtezőt eltiltás miatt kihagyó Varga Barnabás helyett ki lehet a középcsatár. A kerethirdetéssel egybekötött sajtótájékoztatón természetesen az „első számú” szövetségi kapitány is megkapta az erre vonatkozó kérdést.
„Vannak elképzeléseink, vannak elgondolásaink – felelt a szakmai stáb nevében Marco Rossi. – S vannak várakozásaink is, majd az edzések során meglátjuk, a játékosok mennyire tudnak megfelelni azoknak. Az biztos, hogy Varga Barnabás mellett csak egy klasszikus középcsatárunk van, Tóth Barnabás. Még az is megtörténhet, hogy hamis kilencesként kipróbálunk egyeseket. A lényeg persze az, hogy bárki is játszik, győzzünk Örményország ellen, ezt a mérkőzést meg kell nyernünk! Mindamellett különböző taktikai szempontokat is mérlegelnünk kell. Dublinba is úgy utaztunk ki, hogy kalkuláltunk azzal a lehetőséggel, hogy Tóth váltja Vargát az utolsó tíz percre. Ez is történt, de sajnos Barna nem tett hozzá annyit a játékhoz, amennyit reméltünk tőle.”
Szoboszlai Dominik lehetne középcsatár is, de...
Maradva a csatárkérdésnél: szóba került, hogy a Liverpoolban jóformán minden pozícióban bizonyító Szoboszlai Dominik játszhatna-e támadóként Örményország ellen.
„Dominik a középpályától előre bármilyen poszton megállná a helyét, így középcsatárként is – fogalmazott a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. – Ebben az esetben viszont az a probléma merül fel, hogyan szolgáljuk ki labdákkal. Nem várhatjuk el tőle, hogy a felívéleseket lefejelgesse – még akkor sem, ha amúgy jól fejel. Dominik a Liverpoolban és a válogatottban is kulcsember, a lehető legtöbb labdával kell őt megjátszanunk, hogy a lehető legtöbbet legyen játékban.”
A Sportal arról kérdezte a szakembert, hogy Varga és a szintén eltiltás miatt hiányzó Sallai Roland távollétében elképzelhető-e, hogy más hadrendet választ az október 11-i, a második hely megszerzése szempontjából létfontosságú találkozóra.
„A kezdő csapatunk eléggé rugalmas, a három belső védős rendszer könnyen átalakulhat négyvédőssé, attól is függően, hogy hány középpályással állunk fel – felelte Marco Rossi. – Maximálisan tiszteljük az örményeket, de úgy szeretnénk lejátszani a meccset ellenük, hogy minél több helyzetet alakítsunk ki, amelyekből minél többet szeretnénk kihasználni. Az előző játéknapon Örményország nagyon jól játszott Írország ellen, teljesen megérdemelten nyert, ám ettől még nem ijedünk meg tőle! Mint már említettem, tisztában vagyunk azzal, hogy győznünk kell. Futballozni akarunk, irányítani akarunk, nyerni akarunk! Ugyanakkor ne feledjük, azzal, hogy az örmények legyőzték az íreket, hármas versenyfutás alakult ki a második helyért. Nagyjából mindhárom válogatottnak ugyanakkora esélye van rá, de pillanatnyilag Örményország áll a legjobban, mert elvett három pontot Írországtól. Nekünk ezért is kell most nyernünk!
Fő a türelem és a három pont!
Felvetődött, vajon mennyire kell másként készülni egy olyan találkozóra, amelyen kötelező a győzelem.
„Nincs ebben semmi újdonság – szögezte le Marco Rossi. – Már a sorsolás napján tudtuk, hogy ezen a meccsen mindenképpen három pontot kell szereznünk, ha valóra akarjuk váltani az álmainkat. Minden sorozatban vannak olyan mérkőzések, amelyeken feltétlenül győznie kell egy csapatnak ahhoz, hogy elérje a célját, ahogyan vannak olyan meccsek is, amelyeken elég a döntetlen is. Ha visszatekintek a két szeptemberi selejtezőnkre, azt mondom, elfogadható teljesítményt nyújtottunk. Úgy vélem, előre aláírtuk volna az írországi döntetlent és a Portugália elleni egygólos vereséget. Más kérdés, hogy utólag keserű a szájíz, mert némi szerencsével nem egy, hanem négy ponttal várhatnánk a folytatást. Dublinban győzhettünk volna, a portugálok ellen pedig a nyolcvannegyedik percben még döntetlenre álltunk. Nincs mese, Örményország ellen mindent meg kell tennünk azért, hogy győzzünk. A mérkőzést egyébként megnyerhetjük a kilencvenedik percben, sőt akár a hosszabbításban is, nincs sehol előírva, hogy az elején el kell döntenünk a három pont sorsát. Tiszta fejjel, nyugodtan kell majd futballoznunk. Legyünk türelmesek – és nyerjünk!”
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE:
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Orbán Willi (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország)
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Styles Callum (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (Pogon Szczecin – Lengyelország), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
A VB-SELEJTEZŐSOROZAT MENETRENDJE:
Október 11., szombat
18.00: Magyarország–Örményország
Október 14., kedd
20.45: Portugália–Magyarország
November 13., csütörtök
18.00: Örményország–Magyarország
November 16., vasárnap
15.00: Magyarország–Írország