Rúben Amorim: Ezek az apró részletek segítenek majd nyerni
,fit(700:467))
A lefújás után Mason Mount kijelentette, hogy a Manchester United játékosai „Száz százalékig a menedzser mellett állnak”, és Amorim pontosan ezt várja el tőlük a pályán.
Szombaton éreztem ezt, tudom, hogy a legjobbat akarják nyújtani, és azt is tudom, hogy nem akarnak állandóan edzőt cserélni. Az edzéseken megmutatták a srácok, de ezt a pályán is meg kell tudni mutatnunk, nemcsak otthon, hanem idegenben is. Ahogy ezen a héten is mondtam, a menedzser mellett állni azt jelenti, hogy mindent beleadok, minden átmenetnél szívvel-lélekkel futok
– kommentálta Amorim.
„Ezt tettekkel kell megmutatnunk. Nagyon jól tudom, hogy a mérkőzéseket visszanézve rájövünk, néha jobban is teljesíthettünk volna” – elemezte.
A csapatunknak nincs lendülete, stabilitása. Tudjuk, mi történik, ha megnyerünk egy meccset – elkezdünk méltatlankodni, hogy idegenben nem tudunk így játszani és nyerni. Nem játszottunk jól a második félidőben, de koncentráltak maradtunk, keményen harcoltunk a második labdákért, és ezek az apró részletek segítenek majd nekünk megnyerni a mérkőzéseket
– tette hozzá a 40 éves portugál szakember.