Saját nevelésű támadó tért vissza Kispestre

A Budapest Honvéd bejelentette, hogy szerződtette Kundrák Norbertet.

Kundrák Norbert személyében egy 24 éves támadót szerződtetett az NB II-ben szereplő Honvéd. Kundrák Kispesten, a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, majd többek közt játszott a Ferencvárosban, a Balmazújvárosban és Szegeden, legutóbb pedig a DVSC-ben futballozott. 

„Nagyon pozitívan gondolok vissza az akadémiai évekre, hiszen bajnokságot illetve, Puskás-Suzuki-kupát is nyertem. A gyerekkorom egyik legszebb időszakát töltöttem a klubnál, most több nevelőtanárral és edzővel újra találkozhattam. Aktív gyerek voltam, nem csodálom, hogy emlékeztek rám, de szeretném, ha nemcsak a múltam, hanem a jövőm is ennyire szép lenne” – mondta a klubhonlapnak Kundrák. 

A Honvéd a második fordulóban hazai pályán kikapott a Kozármislenytől, vasárnap pedig Nyíregyházán lép pályára. 

Ezt olvasta már?