Sajátjai vádolják az UEFA újraválasztott elnökét: meghamisította az önéletrajzát
)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szlovén elnöke kínos helyzetbe került. Az európai futball első számú vezetőjét nemrég választották újra, és 2027-ig tölti be ezt a tisztséget. Ha csak bele nem bukik ebbe az ügybe.
Különböző szlovén médiumok, köztük a Prava ugyanis azzal vádolják meg az 55 éves sportvezetőt, hogy (legalább) egy helyen hazudott az önéletrajzában. Az UEFA-elnök tapasztalatairól szóló dokumentum jelenleg az Európai Labdarúgó Szövetség és a Szlovén Labdarúgó Szövetség honlapján is megtalálható.
Ceferin ebben konkrétan azt állítja, hogy 2006 és 2011 között az NK Olimpija Bezigrad elnökségi tagja volt. Ez az állítás – ahogy azt a Prava egy hosszú cikkben (látszatra legalábbis) bizonyítja – nem felel meg a valóságnak.
Márpedig, ha ez igaz, akkor a szlovén portál szerint érvényteleníteni kellett volna az UEFA elnökévé való első megválasztását is, még 2016-ban.
Nem kerüli a konfliktusokat
Feliratkozás
Google News
Több, mint Sportal