Sallai Roland gólja sem segítette ki a Galatasarayt; Paulo Dybala duplázott az Európa-ligában

A Galatasaray nem tett csodát az AZ Alkmaar ellen, míg az AS Roma biztosította a tobájjutását az Európa-liga rájátszásának következő körébe.

Előnyös helyzetből utazott Törökországba az AZ Alkmaar, hiszen a hollandok 4–1-re győzték a Galatasarayt az El-rájátszás odavágóján.

A magyar válogatott Sallai Roland a visszavágón is a kezdőben kapott helyet, viszont az Alkmaar már az első félidőben végett vetett a „felzárkózásnak”, amikor a 42. percben megszerezte a vezetést. Aztán a hollandok a fordulást követően is bevették Günay Güvenc kapuját, így a Galata mindent egy lapra tett fel.

Az isztambuliak végül Victor Osimhen és Sallai Roland révén tudtak szépíteni, de töbre nem futotta, így kisebb meglepetésre búcsúztak az Európa-ligától.

Sallaiék mérkőzésével párhuzamosan az AS Roma is lejátszotta a maga visszavágóját, amely a portugál Porto ellen lépett pályára a Stadio Olimpicóban.

A találkozón viszont a vendégek örülhettek először, hiszen Samu Aghehowa parádés ollózásával a Porto vette át a vezetést, de ez nem maradt válasz nélkül. Paulo Dybala a 35. percben egalizált, majd egy hasonlóan szép összjátékot követően előnyhöz juttatta a „farkasokat”.

A második félidő elején viszont megpecsételődött a vendégek sorsa, amikor Stephen Eustaquio egy „ütés” miatt piros lapot kapott. Aghehowa később ziccerben találta el a kapufát, majd a csereként pályára lépő Nicolo Pisili bebiztosította a rómaiak továbbjutását. (3–2)

EZT MÁR OLVASTA?

Legfrissebb videók