A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban!
,fit(700:467))
Szólhattak volna a mérkőzés előtti órák magáról a meccsről, hogy mi várható Salzburgban, lehetett volna taglalni, milyen felállás vezetheti sikerre a Fradit az osztrák csapat otthonában, boncolgathattuk volna, hogy a sérüléséből felépülő Dibusz Dénes visszatér-e, vagy az NB I-ben négy meccsre eltiltott, de a nemzetközi porondon bevethető Gróf Dávid marad-e a kapuban, de nem, a találkozót megelőzően teljesen más került fókuszba.
Az, hogy Ferencváros szurkolóival teli különvonatot nem engedték be Ausztriába…
A hatszáz drukkert szállító vasúti szerelvény már a délelőtti órákban megérkezett Hegyeshalomra, ahol aztán – amint arról az egyik fanatikus a Sportalnak beszámolt – két és fél órán át vizsgálták őket a rendőrök. A részletekben e helyütt már nem merülnénk el, csak a lényegre hagyatkoznánk: az osztrák hatóság gyalázatos módon viselkedett, aminek az lett a vége, hogy hosszas huzavona után a vonat délután visszaindult Budapestre.
Természetesen ezt az FTC nem hagyta szó nélkül, Tiltakozunk az osztrák hatóságok eljárása ellen! címmel közleményt adott ki, a klub elnöke, Kubatov Gábor a Facebook oldalán fakadt ki, de a vezetőedző, Robbie Keane és több játékos is üzent. Mondanivalójuk világos volt: a szurkolókért is küzdenek a Salzburg ellen!
)
Az osztrákok persze „védekeztek”, a Salzburger Nachrichten például arról írt, hogy az illetékesek azért tagadták meg a fradisták bejutását Ausztriába, mert a vonaton pirotechnikai eszközöket használtak, és a viselkedésükkel is támadt gond. Maradjunk annyiban, ha netán ez így is volt, azért erre lehetett volna más megoldást is találni…
Hogy a meccsről is essen szó, a legutóbb október ötödikén, a Paks ellen védő Dibusz Dénessel kezdődött a Fradi összeállítása, amelyben Tóth Alex nevét sajnos nem kellett keresni: sérülés miatt nem ünnepelhette a gyepen a 20. születésnapját. A korábban éveken át Ausztriában futballozó, a Mattersburg támadójaként a Bundesligában is megmérető, egy ízben a csütörtök esti rivális ellen is pályára lépő (2018. november 4.: RB Salzburg–Mattersburg 2–1) Varga Barnabás természetesen az első perctől fogva a játéktéren tartózkodhatott, az oldalán ezúttal Yusuf kapott helyet.
Ahogy azt a Ferencváros legnagyobb szurkolói csoportja, a visszafordított vonaton utazó Green Monsters kérte az Ausztriába ki-, a mérkőzésre bejutó szurkolóktól, a vendégszektor alsó része tiltakozásképpen üresen maradt, és a különböző drapériák sem kerültek kihelyezésre. Mintegy ezer magyar így is volt a lelátón, és hallatta is hangját!
Kár, hogy az éneklés a 13. percben – egy időre – abbamaradt: a meccset egyébként is jobban kezdő Salzburg megszerezte a vezetést. Noha úgy tartják, minden kapott gól elkerülhető, ez végképp az volt, több vendégjátékos is tisztázhatott volna, de miután ez nem jött össze, a labda Baidoo elé került, aki 16 méterről, ballal, a védők lábai között gurított a kapu bal alsó sarkába (1–0).
)
Lehetett volna rosszabb is a helyzet, ha a 16. percben a magát egy szép csellel tisztára játszó Alajbegovic 19 méterről nem lő fölé. S lehetett volna jobb is a helyzet, ha…
…a 21. percben a Rasmussen kezezéséért megítélt büntetőt Varga értékesíti. Csakhogy egy 11-est már Genkben is elrontó csatár hiába állt oda újra, a kapu jobb oldalába tartó kísérletét Schlager hárította. Varga még egyszer próbálkozhatott, a kipattanóra ugyanis hamarabb ért oda, mint a kapus, de az ismétlést is védte a hazaiak csapatkapitánya…
)
A kihagyott büntető nem törte meg a Fradit, amely többet birtokolta a labdát, nyomást gyakorolt ellenfelére, igaz, nagy helyzetet nem tudott kialakítani. Ahogyan a Salzburg sem, így a szünetig nem is változott az állás.
Zúgott a „Mindent bele! Mindent bele!” a második félidő elején, a magyar bajnok ment is előre az egyenlítésért, és a 49. percben Gabi Kanikovszki meg is lódult a bal szélen, többen is érkeztek középen, de az izraeli középpályás beadásába az utolsó pillanatba beleléptek. Az 50. percben viszont már senki és semmi nem menthette meg a házigazdákat a kapott góltól: Ötvös Bence remek centerezését követően Varga nyolc méterről, kapásból, jobbal úgy lőtte a kapu jobb oldalába, hogy a labdába Schlager még belekapott, de menteni nem tudott (1–1)!
S ha a Fradi beindul… Ibramim Cisse előretörése és passza után az 56. percben Cadu ívelt be tanárian, a kezdő tizenegybe két hónap elteltével visszatérő Kristoffer Zachariassen pedig mesterien csúsztatott hét méterről kapu bal oldalába (1–2)!
)
Volt ám még a tarsolyban! Alig telt el két perc, Zachariassen szenzációsan indította Yusufot, aki az átadáshoz méltó módon fejezte be az akciót: mellett átvette, aztán 16 méterről, ballal a kapu jobb oldalába tekerte a labdát (1–3). A nézőtéren 8300-an foglaltak helyet, de csak a mintegy ezer, boldogságban úszó zöld-fehér szurkolót lehetett hallani.
Hogy milyen csodálatos kilenc percet produkált az ígéretéhez híven elképesztő elszántsággal küzdő Ferencváros, arról csak annyit: ebben a periódusban több gólt szerzett, mint az előző két El-mérkőzésén összesen. Holott az a két meccs sem sikerült rosszul: a Plzen ellen 1–1, a Genk ellen 1–0 lett a vége.
Salzburgban 4–1 is lehetett volna, ha Ötvös 18 méteres lövését nem tolja ki Schlager, vagy ha Zachariassen középre gurítása kicsit pontosabb, és Yusuf meg tudja előzni a kapust. A kimaradt lehetőségekért azért is volt nagy kár, mert a 71. percben az egyaránt csereként beszálló Kitano és Vertessen összehozta az osztrák gárda szépítő gólját: a japán indítását követően a belga 12 méterről lőtt a kapu bal oldalába (2–3). Vertessen a 75. minutumban már egalizálhatott is volna, ám négy méterről, hatalmas helyzetben fölé fejelt…
A korábban a megsérülő Yusuf helyére Lenny Josephet beküldő Robbie Keane további két cserével igyekezett frissíteni csapatát a 78. percben: a Liverpoollal elért Bajnokok Ligája-diadalban kicsúcsosodó európai karrierjét éppen Salzburgban indító Naby Keita, valamint Callum O’Dowda állt be Cadu és Kanikovszki helyére. A 87. percben és a 88.-ban is megvillantak a ferencvárosi cserék: előbb Joseph sarkazása után Keita lőtt mellé, majd O’Dowda indítása után Joseph lőtte a labdát a hazai együttes legjobbjába, Schlagerbe.
A 90. percben Gadou megtette azt a szívességet, hogy kilenc méterről mellé lőtt – már csak az ötperces ráadást kellett kihúzni!
És az FTC ezt meg is tette!
A látottak alapján teljesen megérdemelten nyert a három csoportmeccs után már hét ponttal álló Ferencváros – olyan hősies győzelmet aratott, amire büszke lehet minden szurkoló, bárhol is látta végül a mérkőzést.
)