Schumacher legnagyobb barátja visszavonul, arab elnöke lesz a Nemzetközi Autósport Szövetségnek

Arab elnöke lesz a FIA-nak. / Fotó: Getty Images
A dubaji Mohammed ben Szulajem lett pénteken a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke. A visszavonuló Jean Todt helyét veszi át, a brit Graham Stoker ellen nyerte meg az elnökválasztást.

Az autósport történetében először fordul elő, hogy nem európai elnöke lesz a FIA-nak, a Nemzetközi Autósport Szövetségnek. A 60 éves Mohammed ben Szulajem a 75 éves, a szervezetet 2009 óta irányító Jean Todt helyét veszi át, aki nem is indult a választáson, visszavonult. A dubaji születésű, korábbi gokarton a brit Graham Stoker ellen nyert, Todt irányítása alatt mindketten elnökhelyettesek voltak.

"A szavazatok megérkeztek, és mi nyertünk. Nagyon örülünk, hogy az összes klub 62%-a ránk adta a voksát" – mondta Ben Sulayem "FIA for Members" kampánya a Twitteren.

A párizsi központú FIA-nak 246 tagszervezete van a világ 145 országából, és az autóversenyzés különböző szakágainak szabályalkotása és irányítása mellett a közlekedésbiztonsággal is foglalkozik.

Jean Todt az elmúlt időszakban leginkább azzal került be a hírekbe, hogy rendszeres látogatója a Schumacher-villának. A 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett, korábbi hétszeres világbajnok szinte kizárólag Todt társaságát fogadja el az utóbbi időben, csak vele szokott találkozni.