Nagy a finnek ellen blokkolt egy erős lövést, és az MTI értesülése szerint a combja nem jött rendbe, ezért volt szükség a változtatásra. Németh Kristóf, a Fehérvár 21 éves csatára a németek elleni, ma délutáni tamperei mérkőzésen még nem tud jégre lépni, viszont az osztrákok ellen hétfőn igen.
A németek ellen ha sikerül begyűjteni a három pontot, akkor a magyar csapat bennmarad az élvonalban. Ez nem ígérkezik könnyűnek, a világranglista-kilencedik rivális ugyanis - amelynek keretében három NHL-es sztár is játszik - a három nagytól (Egyesült Államok, Svédország, Finnország) csak egy-egy góllal kapott ki, és jó úton halad, hogy bejusson a negyeddöntőbe. A magyarok tétmérkőzésen még sosem tudták legyőzni a németeket.
Legutóbb, 2016. május 16-án, Szentpéterváron 4-2 volt a végeredmény a vb-n, az utolsó pontszerzésig pedig 1965. március 9-ig kell visszarepülni az időben, a B csoportos vb-n, a finnországi Poriban 4-4-es döntetlen született. Az eddigi húsz egymás elleni találkozóból egyetlen magyar siker született, még a második világháború alatt, 1940. február 3-án Garmisch-Partenkirchenben. Ezen kívül 15 német diadal és négy döntetlen áll az örökmérlegben, magyar szempontból a gólkülönbség 29-62.
A németek ellen Horváth Dominik kezd a kapuban. Kimarad Hári János, Szirányi Bence pedig bekerült a meccskeretbe.