Siklósi: Én még nem vagyok elégedett

A magyar férfi párbajtőrválogatott fantasztikus vívással nyerte meg az elődöntőjét a párizsi olimpián. A csapat tagjai értékeltek az M4 Sport kamerája előtt.

„Nagyon idegörlő volt, még 14-nél is, amikor csak két tust kellett volna adni” – mondta Andrásfi Tibor, aki hozzátette, hogy megmaradt benne az az egyéniből, hogy most nem a bronzért akar vívni. – „Fantasztikusan vívtunk, a megbeszélteket végrehajtottuk.”

Koch Máté arról beszélt, hogy nem igazán hallotta a francia szurkolókat, annyira az asszóra koncentrált.

Itt tíz tus hátrányban sem lehet hátradőlni, mert bárhonnan képesek visszajönni. Nagyon örülök, hogy Borelt le tudtam győzni, végig éreztem a vívást.

Siklósi Gergely is sokkal jobban vívott, mint egyéniben.

Én még nem vagyok elégedett, azt szeretném, ha aranyunk lenne. Az egyéni nem az én versenyem volt, azt éreztem is, de ez a mi napunk.

Nagy Dávid a pást mellett ülve is izgult.

A srácok asszóról asszóra fantasztikusan vívtak, nekem csak a szurkolás maradt, kicsit tehetetlenül ültem. Most fel kell nőni, mert a japánok kemény ellenfelek, ha beállok, fel kell pörgetnem magam erre a szintre.