Az év menedzserének választott Arne Slot elmondta, miért nem vett részt a díjátadón

Arne Slot tisztelettel adózik a mentésben részvevőknek (Fotő: Getty Images)
A Liverpool menedzsere, Arne Slot érzelmes nyilatkozatban indokolta meg, miért nem vett részt a Sir Alex Fergusonról elnevezett Premier League Év Menedzsere díjátadón. A holland szakember alázattal fogadta az elismerést, és köszönetet mondott a futballközösségnek a hétfői bajnokavató ünnepségen történt incidens utáni együttérzésért, ahol ötven ember, köztük négy gyermek szorult kórházi ellátásra, miután egy furgon a tömegbe hajtott. Tizenegy ember még mindig kórházban van, de állapotuk stabil.

Íme, a holland szakember nyilatkozata:

„Mint tudják, hétfőn egy sokkoló incidens történt Liverpoolban, ahol több tucat férfi, nő és gyermek sérült meg a felvonulásunkon, és emiatt szolidaritásból az összes érintettel visszavonultam az eseményről. Nem könnyű szívvel hoztam meg ezt a döntést, de a helyzet súlyosságára való tekintettel abszolút helyesnek tartom. Remélem, megértik az indokomat.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a szélesebb futballközösségnek, beleértve magát a Menedzserek Szövetségét, a Premier League-et és számos klubot az elmúlt 24 órában kapott támogatásért. A futball mindig is a rivalizálásról szólt, de egyben az összetartás nagyszerű forrása is, különösen ilyen időkben.

Tisztelettel adózom a liverpooli mentőszolgálatoknak és más hatóságoknak, amelyek azonnal reagáltak az incidensre. A szurkolókkal és a járókelőkkel együtt, akik a szükség idején segítettek egymáson, úgy gondolom, hogy mindenki, aki részt vett a mentésben, megérdemli a hálánkat.

Megtiszteltetés számomra, hogy a Premier League-szezon menedzserének választottak, köszönöm a zsűrinek a bizalmat. Azért mondom, hogy alázattal fogadom a díjat, mert tudom, milyen hihetetlenül magas a menedzserek színvonala a Premier League-ben.

Mondanom sem kell, nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek a Menedzserek Szövetségének, és ezért igazi megtiszteltetés számomra, hogy átvehetem a Sir Alex Ferguson Év Menedzsere trófeát. Különösen nagyra értékelem kollégáim szavazatait, hiszen ismerem azoknak a hihetetlen képességeit, akik korábban elnyerték ezt a díjat. Sir Alex, várom, hogy személyesen is találkozhassunk, és öntől vehessem át a díjat! Még egyszer köszönöm a megértésüket és a támogatásukat.

Gondolataimban és imáimban a hétfői események sérültjeivel vagyok."

EZT OLVASTA MÁR?

Legfrissebb videók