Megvannak a magyar futsalválogatott Eb-ellenfelei
Az már a kaunasi esemény előtt biztos volt, hogy a magyarok a ljubljanai C- vagy D-jelű négyesbe kerülnek, mert a szintén negyedik kalapban lévő két házigazda közül Lettország automatikusan a rigai A-, míg Litvánia a kaunasi B- csoportba került. A magyar csapatot végül utolsóként a D-csoportba húzták ki, ahol addigra már a lengyelek, az olaszok és a címvédő portugálok szerepeltek.
Ez az egyetlen olyan kvartett, amelyben két korábbi győztes is helyet kapott, ugyanis Portugália 2018-as és 2022-es diadala mellett, Olaszország 2003-ban és 2014-ben lett aranyérmes.
„Egy kicsit szerencsésebb sorsolásra számítottunk. Megkaptuk portugál csapatot, amely a világon az egyik legjobb, ha nem a legjobb. Az olaszok is szerintem a csoportjukban a legerősebbek voltak, igaz, ők is csak pótselejtezőn tudtak kijutni a kazahok ellen” – értékelte a sorsolást az M1 aktuális csatornának Rábl János csapatkapitány. „De ott vannak a lengyelek is, akik nagyon jó szintet képviselnek. Megpróbálunk továbbjutni a csoportból és mindenféleképpen szeretnénk megszerezni az első győzelmünket az Európa-bajnokságon.”
Suscsák Máté a Nemzeti Sporthíradóban úgy vélekedett, hogy minden a kalapból a legerősebb ellenfelet kapta a nemzeti együttes, míg Pál Patrik azt hangsúlyozta, ennek ellenére nem feltartott kézzel utaznak majd a kontinensviadalra. A magyarok negyedszer szerepelhetnek majd az Eb-n, eddig minden alkalommal a csoportkörben búcsúztak: 2005-ben három, 2010-ben és 2016-ban pedig két vereséggel.
A 2026-os kontinenstornát január 21. és február 7. között Rigában, Kaunasban és Ljubljanában rendezik. A négy csoportból az első kettő jut a negyeddöntőbe.
A magyar válogatott szeptemberben pótselejtezőn jutott ki az Európa-bajnokságra: Debrecenben 3–2-re legyőzte Romániát, amellyel Craiovában 2–2-es döntetlent játszott.
A csoportok:
A-csoport (Riga és Kaunas): Lettország, Horvátország, Georgia, Franciaország
B-csoport (Kaunas és Riga): Litvánia, Örményország, Csehország, Ukrajna
C-csoport (Ljubljana): Szlovénia, Fehéroroszország, Spanyolország, Belgium
D-csoport (Ljubljana): Olaszország, MAGYARORSZÁG, Portugália, Lengyelország