Hazaérkezett az Európa-bajnok spanyol válogatott

Hétfőn délután Madridban leszállt a friss Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatottat szállító repülőgép.

A szurkolók még hétfő este együtt ünnepelhetnek kedvenceikkel. A spanyol csapat vasárnap este a berlini fináléban 2-1-re legyőzte az angolokat, ezzel rekordnak számító negyedik alkalommal lett a földrész legjobbja.    

„A repülőutat ugyanaz a jó hangulat jellemezte, mint az egész edzőtábort, és ez kétségtelenül az egyik fontos pillére volt a csapat sikerének” – olvasható a spanyol szövetség hazaérkezést követő közleményében.    

A delegációt a döntőt helyszínen megtekintő VI. Fülöp király fogadja a Zarzuela-palotában, majd Pedro Sánchez miniszterelnöknél tesz látogatást a válogatott a Moncloa-palotában, ezt követően indulhat a közös ünneplés a szurkolókkal várhatóan este 20 óra felé. A csapatot nyitott tetejű busszal vezetik körbe Madrid belvárosában.    

A spanyol válogatott mind a hét mérkőzését megnyerve lett Európa-bajnok 1964, 2008 és 2012 után.