Stollár Fanny szerint túlteljesítette az évet
Az év elején az volt a cél, hogy kerüljek a top 50-be párosban, ez már májusban sikerült. Aztán később 25. is voltam, és Kínába is úgy utaztam most ősszel, hogy jó lenne a top 50-ben maradni, ez a pekingi döntővel és a vuhani elődöntővel megvalósult. A pekingi finálé nagyon nehéz volt, mivel sok hosszú meccsünk volt előtte a japán Kato Mijurával, és akkor ott előjött a fáradtság."
– nyilatkozta az M4 Sportnak a 26 éves játékos.
Ami a partnereket illeti, a budapesti teniszező elmondta, idén több mint tíz párja volt, mivel nehéz állandó partnert találni, akivel játékstílusban és személyiségben is egyeznek.
„Januártól szeretnék néhány hónapot ugyanazzal a partnerrel versenyezni, de nevet még nem tudok mondani. Most a top 10 a célom a páros ranglistán, a 2026-os évet pedig Ausztráliában kezdem meg január elején" – tette hozzá.