Nem sikerült a továbbjutás a magyaroknak a Nemzetek Kupáján

A magyar férfi válogatott másodikként zárt, míg a nők már a döntőbe sem jutottak be a budapesti olimpiai kvalifikációs strandröplabda Nemzetek Kupája selejtezőjében.

Az európai szövetség honlapja szerint a házigazda magyaroknál a Petik Csanád és Dóczi Domonkos, illetve Hajós Artúr és Stréli Bence férfi párosok voltak eredményesebbek, ugyanis azután, hogy szombaton egy-egy győzelmet és vereséget szenvedtek, vasárnap a portugálok elleni sikerrel bejutottak a fináléba, ahol az a francia válogatott várt rájuk, amellyel szemben egy nappal korábban alulmaradtak.

A vasárnapi mérkőzés első felében Petik és Dóczi lépett homokra, de csak egy játszmát tudott nyerni a rivális duó ellen, így a franciák előnybe kerültek. A győzelemhez a következő meccs megnyerésére volt szükségük a franciáknak, akik Hajós és Stréli duóját is 2-1-re verték, így diadalmaskodtak.

A nők szombaton ugyancsak egy-egy győzelemmel és vereséggel zártak, ők vasárnap az olaszokkal mérkőztek a fináléért, de 2-0-ra kikaptak. Náluk Villám Csenge és Windisch Kinga, illetve Villám Lilla és Szabó Adrienn képviselte a magyar színeket. A továbbjutást végül a döntőben az osztrákokat legyőző olaszok szerezték meg. A selejtezősorozat következő körében nemenként nyolc csapat szerepel majd.

A válogatottak két, két nyert szettig tartó találkozót vívtak egymással, amennyiben az állás 1-1, aranyjátszma döntött a győztesről, amiben a szövetségi kapitányok jelölték ki, kik lépjenek pályára.

Strandröplabda Nemzetek Kupája
Férfiak 
A döntőbe jutásért 
Magyarország-Portugália 2-0
Petik, Dóczi-Leite, Maia 2-1 (-16, 11, 11) 
Hajós, Stréli-Pedrosa, Campos 2-0 (20, 17)

Döntő 
Franciaország-Magyarország 2-0 
Q. Aye, C. Aye-Petik, Dóczi 2-1 (27, -19, 11) 
Krou, Gauthier-Rat - Hajós, Stréli 2-1 (16, -19, 10)

Nők 
A döntőbe jutásért 
Olaszország-Magyarország 2-0 
Arcaini, They-Villám Cs., Windisch 2-0 (10, 17) 
Gottardi, Menegatti-Szabó, Villám L. 2-0 (15, 12)

EZT OLVASTA MÁR?